A Magyar Nemzet értesülése szerint szerdán írja alá az egyik közismert helyfoglalási rendszert üzemeltető céggel a szerződést az online jegyértékesítésről a Sólyom Hungarian Airways.

A lap szerdai számában megjelent cikk emlékeztet Vágó József vezérigazgató korábbi ígéretére, miszerint augusztusban megkezdik a jegyértékesítést – adta hírül az MTI.

A HA-SHA lajstromjelet és az Álmos Vezér nevet viselő repülőgép, augusztus 18-án, vasárnap délután 3 órakor érkezik Ferihegyre Bournemouth-ból, az AIRportal.hu információi szerint. A repülőgép az áthúzás és a leszállás során is az egyes, azaz a 13R/31L futópályát fogja használni széliránytól függően.

A nagyközönség a repülőtér környéki publikus spotter helyekről fogja tudni végigkövetni a repülőgép megérkezését – erről a hét végéig részletes tájékoztatást tesz közzé az AIRportal.hu.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!