Ma délelőtt felszállt a Wizz Air első, menetrend szerinti isztambuli járata. A légitársaság mostantól heti négy alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek Budapest és Isztambul között, de a Wizz Air azt tervezi, hogy jövő márciustól már naponta repül a török nagyvárosba. Az új járat egyike annak a számos útvonalnak, amiket a Wizz Air idén jelentett be.

Kifejezetten nagy volt az igény az újabb isztambuli járatokra, amit az első repülőgép töltöttsége is alátámaszt. A 180 személyes Airbus A320-on 164 utas indult Törökországba.

A Wizz Air mostantól minden héten hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap indul Budapestről az isztambuli Sabiha Gökçen repülőtérre, a jövő nyári menetrendben pedig már napi járatként szerepel a tervek szerint. Az első járaton utazott Sinka „Popeye” Zsolt erőművész, aki a repülőtéren vehette át a sikeres világrekord megszerzéséről szóló díszoklevelet, amit június 20-án, egy Wizz Air repülőgép foggal történő elhúzásával ért el.

Az új járat vasárnap kivételével reggel 9:45-kor száll fel Budapestről, helyi idő szerint 12:40-re ér Isztambulba. Visszafelé 13:10-kor indul, itthoni idő szerint pedig 14:10-kor száll le. Vasárnaponként bő másfél órával később közlekedik. Ez a menetrend egyaránt kedvez az üzleti utazóknak és a turistáknak is. A török gazdaság meggyőző fejlődése Isztambult az üzleti utasok természetes utazási célpontjává teszi, emellett turisták tömegei keresik fel a világ minden tájáról a Boszoprusz két partján fekvő történelmi város látványosságait.

„Nagyon jó hír számunkra és az utazóközönség számára egyaránt, hogy a Wizz Air révén újabb járatokkal gazdagodott a Budapest-Isztambul útvonal” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója. Hozzátette: „biztosak vagyunk benne, hogy a járat sikeres lesz, ráadásul a török nagyváros egy másik repülőterét kínálja az utasoknak, ami jól kiegészíti a már meglévő szolgáltatást Turkish Airlines nyújt és amely szintén növelte a kapacitását az elmúlt két évben.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A képre kattintva galéria nyílik! (Fotók: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!