Fotót közölt a Qatar Airways a leendő első, egyelőre még építés alatt álló Airbus A380-800 típusú repülőgépéről. A dohai ötcsillagos légitársaság jövő tavasszal készül forgalomba állítani a kétemeletes óriásgépet, amelyből összesen 13 darabot rendelt.

Legutóbb áprilisban adtunk hírt róla, hogy elkészült a Qatar Airways első Airbus A380-asának függőleges vezérsíkja, rajta a jellegzetes Oryx-mintával. Akkor az Airbus, most pedig maga a légitársaság adott ki közleményt újabb információkkal. Az időzítés nem véletlen, hiszen jövő héten hétfőn, azaz június 17-én veszi kezdetét a Párizsi Légi Szalon, amely a világ egyik, ha nem legmeghatározóbb légiközlekedési bemutatója, ezért a katariak is megragadták az alkalmat, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Van is mivel, hiszen legújabb óriásgépük egyelőre festetlen, de a vezérsík már magán viseli a látványos, egyben domináns Oryx-mintát, amely több mint 24 méter magasan hirdeti a Qatar Airways szimbólumát, azt amely a luxussal és a legmagasabb színvonalú szolgáltatással párosítható.

A ma közölt fotó tanúsága szerint a Qatar Airways számára készülő első A380-as már szerkezetkész. Ugyan a hajtóműveket még nem házasították a géppel, de nincs is hova sietni, mivel az átvételt, illetőleg a forgalomba állítást csak 2014 tavaszára jegyezte előre a légitársaság.


A hatalmas típus már Doha új nemzetközi repülőtérén, a Hamadon áll szolgálatba. Az lesz felkészítve mind utasforgalmi, mind műszaki és karbantartási szempontból is az A380-as kiszolgálására. A Katarban uralkodó klimatikus körülmények következtében az egyik legfontosabb követelmény az A380-as üzemeltetésére nézve a kellően hosszú futópálya. Nyaranta ugyanis az extrém magas hőmérsékleti viszonyok sem ritkák Dohában és ahhoz, hogy az 560 tonna maximális felszállósúlyú A380-asok teljes terheléssel el tudjanak emelkedni az átlagosnál hosszabb futópályára van szükség. Így lesz a kettő közül a rövidebbik 4250 méter, míg a hosszabbik csaknem 5 km, egész pontosan 4850 méter hosszú.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Qatar Airways folyamatosan bővülő, jelenleg 124 repülőgépet számláló flottájában több szélestörzsű típus is található. Most a Boeing 777-300ER képes a legtöbb utas szállítására, de az első A380-as megérkeztével azonnal a Superjumbo veszi át a kitüntető zászlóshajó szerepet.

Érdemes megemlíteni, hogy a légitársaság történetben nem az A380-800-as lesz az első négyhajtóműves Airbus gyártmány, ugyanis a flottában A340-600-asok is üzemelnek, amelyek hasonlóan a majdani Superjumbokhoz exkluzív első osztályt (First Class) is kínálnak fedélzetükön.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!