A nyugat-balkáni régió 10 légi közlekedési szervezete írt alá szándéknyilatkozatot egy közös délkelet-európai szolgáltatási terület kialakításáról Szarajevóban, 2013. április 29-én. A kezdeményezést Magyarország aktívan támogatja: a HungaroControl részt vállal a régió szakembereinek továbbképzésében, a koszovói magas légtér irányításával pedig segíti a térség légi közlekedésének konszolidációját.

Az európai légi forgalom szervezését és irányítását még ma is erősen meghatározzák a nemzetállami határok. A repülőgépek nem feltétlenül a legrövidebb és emiatt leggazdaságosabb útvonalakat követik, számos irányító központ dolgozik viszonylag kis területen, a szabályozási keretek pedig bonyolultak, így a kontinens légi közlekedése nem versenyképes az Egyesült Államok egységesebb modelljével. A széttagoltság még erősebben érezhető az Európai Unión kívüli nyugat-balkáni térségben, ahol az államok nem kötelezően tagjai a kontinens versenyképességét javítani szándékozó Egységes Európai Égbolt (SES II) programnak.

airportal cikkajánló Út a szakszóig: hogyan lehetsz légiforgalmi irányító?
Kell-e készülni a FEAST tesztre? Vannak-e ‘mumus’ tantárgyak és vizsgák az irányítói képzés során? Hogyan juthatsz el odáig, hogy élesben irányíthass?

Hogyan működik a légiforgalmi irányítás?
Ha az utca emberét kérdeznénk, hogy mi is a légiforgalmi irányítás legfőbb feladata, többségük aligha tudna helyes és egzakt választ adni a kérdésre. Az AIRportal.hu ismeretterjesztő cikkéből megtudható, hogy hogyan működik a légiforgalmi irányítás rendkívül összetett rendszere.

A délkelet-európai országokat összefogó Közös Légiforgalmi Szolgáltatási Terület (Joint Service Provision Area – JSPA) kezdeményezés célja, hogy nemzetközi projekteken keresztül erősítse a térség légügyi hatóságai és légiforgalmi szolgáltatói közötti együttműködéseket, növelje a légiforgalmi irányítás hatékonyságát, valamint felkészítse a régiót az európai uniós légügyi célkitűzések teljesítésére. A kezdeményezés támogatja az Egységes Európai Égbolt megvalósítását, és célja, hogy a nyugat-balkáni államok minél gyorsabban és hatékonyabban csatlakozhassanak a SES II programhoz.

A montenegrói légügyi hivatal kezdeményezését közel egyéves előkészítő munka után idén április végén hívták életre Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia részvételével. A szakmai összefogás egyetlen európai uniós tagállama Magyarország, így a HungaroControl, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala összekötő szerepet is betöltenek az EU és a közösségen kívüli országok között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„A magyar légiforgalmi szolgálat fontos gyakorlati támogatást nyújt a megállapodás aláíróinak. A térség szakemberei a skandináv modell alapján kialakított budapesti Entry Point Central légi navigációs akadémia által szervezett továbbképzéseken vehetnek részt, a NATO felkérésére pedig a tervek szerint a HungaroControl láthatja majd el az újra megnyitott koszovói magas légtér távoli forgalomirányítását. Az ideiglenes megbízatás alkalmával a magyar légiforgalmi irányítók szoros, napi kapcsolatban állnak majd nyugat-balkáni kollégáikkal, ami tovább erősíti a regionális kapcsolatokat, és segíti a térség légi közlekedésének fejlesztését” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A JSPA kezdeményezői szerint a regionális összefogás követendő példává válhat a kontinensen, mert egy olyan pillanatban bizonyítja a határokon átívelő összefogás fontosságát, amikor az európai légközlekedési szektor átalakítása jelentős gazdasági és politikai kihívások előtt áll. A kezdeményezést az Európai Bizottság is támogatja. A projekt fő partnere a délkelet-európai országok együttműködését és fejlesztését támogató Regionális Együttműködési Tanács (Regional Cooperation Council).

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!