Egységessé vált az Austrian Airlines középhatótávú flottája, amely ezentúl kizárólag Airbus típusokkal üzemel. Az utolsó Boeing 737-est ma búcsúztatta el az osztrák légitársaság, de a hosszú távú járatokon 2019-ig még biztos maradnak a nagy Boeingek.

Ma búcsúzott a flottából az Austrian Airlines Group utolsó Boeing 737 típusú utasszállító repülőgépe, amely egyben a flottaegységesítési program beteljesülését jelenti. Az OE-LNK lajstromú Boeing 737-es volt az utolsó, amely még a Lauda Air színeit viselte, ezért ezzel az 1979-ben, a Formula 1-es versenyző által indított légitársaság is a múlté lett.

A flottaegységesítési program jegyében az elmúlt hét hónapban az Austrian 11 darab Boeing 737-estől vált meg. Helyükbe 7 darab Airbus A320-as érkezett, mivel a légitársaság az európai gyártó keskenytörzsű típuscsaládja mellett döntött és indította útjára a 17 millió eurós megtakarítást remélő harmonizációs programot.

Az Austrian Airlines Group flottája így összesen 29 darab A320 típusú géppel üzemel tovább. (7db A319, 16db A320, 6db A321). Az Austrian tájékoztatása szerint az, hogy az A320-as típuscsalád mellett döntöttek alapvetően két okra vezethető vissza: egyrészt az Airbusok eleve nagyobb számban voltak jelen a flottában, mint a Boeingek, másrészt pedig a Lufthansával való egybekelés óta az A320-asok végképp dominánssá váltak a cégcsoporton belül, amely minden szempontból költséghatékonyabbá teszi az azonos típus alkalmazását.

Osztrák Boeing 737-es történelem

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az utolsó gép, amely a Lauda Air színeit viselte egy Boeing 737-800-as volt. (Fotó: Austrian Airlines)

Az első Boeing 737-est 1985-ben a Lauda Air állította szolgálatba. Az OE-ILE lajstromú gép egy 1980-ban készült 737-200-as volt. Ezt követően többféle típusváltozat is üzemelt a cégnél, de az Austrian Airlines-szal való egyesülést követően az egyetlen 737-400-ason kívül 11 darab Next Generation 737-es maradt a flottában. A Classic széria utolsó gépét 2004-ben vonták ki a forgalomból.

A Boeing 737-esek leginkább charter járatok teljesítésében vettek részt, de 2010 tavaszától az Austrian menetrendszerű járatain is üzemeltek az amerikai gyártmányú gépek, amelyek ezért új festést is kaptak. Egyedül az OE-LNK lajstromú 737-800-as maradt Lauda színekben, hogy a vállalat megtarthassa típusüzemeltetési engedélyét. A ma távozott utolsó Lauda gép egyébként az izlandi JetX Airlines-hoz kerül.

A Lauda Air és az Austrian Airlines által üzemeltetett Next Generation 737-esek 1998 és 2013 közötti pályafutásuk során több mint 300.000 órát töltöttek a levegőben. A Boeing 737-esek napi szinten 8 órát repültek.

A flotta összetétele szerint 7 darab 737-800-ast, 2 darab 737-700-ast és ugyancsak 2 darab, kedvezőtlen üzemeltetési mutatói miatt igen ritka 737-600-ast számlált.

Szélestörzsű flotta továbbra is Boeinggel

A flotta egyik wingletes Boeing 767-ese.
(Fotó: Austrian Airlines)

A hosszú távú járatok továbbra is Boeing típusokkal üzemelnek. Ezt Jaan Albrecht, az Austrian Airlines vezérigazgatója erősítette meg, aki bejelentése során azt is közölte, hogy a 6 darab Boeing 767-300ER és 4 darab 777-200ER mellé további egy triplahetes érkezik a jövő év elején. A meglévő gépek pedig 2019-ig még biztosan a flottában maradnak, noha akkorra a legidősebb gép, az OE-LAT lajstromú 767-es már 28 éves lesz.

Azért, hogy ebből az utasok semmit se érezzenek az osztrákok tavaly ősszel indították útjára 90 millió eurós kabinfelújítási programjukat. A megújult fedélzetű 767-es és 777-es Boeingek első példányai pedig már szolgálatban is állnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!