Bemutatta a CSeries első repülőképes példányát a Bombardier Aerospace. A mirabeli végszerelő üzemben tartott ünnepségen a kanadai gyártó megnevezte a típus várható szűzrepülésének idejét, valamint a nyilvánosság elé tárta azt az opciót, amellyel akár 160 ülésesre is kiépíthető a nagyobbik, 300-as szériaváltozat fedélzete.

Megfelelő ütemben halad a Bombardier CSeries fejlesztési programja, amely hamarosan a repülést előkészítő tesztek fázisába lép, hogy a prototípust 2013 júniusának végén a gyár berepülő pilótái már a levegőbe is emelhessék.

Az új generációs CSeries avató ünnepsége során a Bombardier bemutatta vendégeinek a típus végszerelésének helyszínéül szolgáló mirabeli üzemet, amelynek fénypontja az elsőként elkészült repülőképes példány (FTV1) díszes leleplezése volt.

Mike Arcamone, a Bombardier Commercial Aircraft elnöke beszédében üdvözölte a Kanadai Közlekedési Hatóság típusengedélyének megszerzését, amelyet a CSeries meghajtására szolgáló Pratt&Whitney PurePower PW1500G hajtóműre bocsájtott ki. A repülési tesztek megkezdéséhez elengedhetetlen hatósági minősítés után a fejlesztési program az elkövetkezőkben három fő területre, a statikai, valamint a földi tesztek elvégzésére, illetőleg a berepülő prototípusok gyártására fókuszál – tette hozzá a vállalat elnöke.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Bombardier CSeries program első repképes példánya a mirabeli végszerelő üzem ünnepségén. Az első CS100-as várhatóan még az idén nyáron levegőbe emelkedik. (Fotó: Bombardier Aerospace)


A tegnapi nap másik fontos bejelentése volt, hogy a Bombardier megerősítette: megrendelőiknek felkínálnak egy nagyobb, 160 utas-befogadóképességű CS300 típusváltozatot is. Az opcionálisan rendelhető nagyobb férőhely kapacitást ráadásul a gyártó utólagos kialakításban is elérhetővé teszi ügyfeleinek. A repülésbiztonsági előírások alapján a több utas ugyanakkor több vészkijáratot is kíván, ezért a megnövelt kapacitású CS300-asokon egy második pár, szárnyfeletti vészkijárat elhelyezésére is szükség van.

A nagyobb hatékonyságot biztosító fedélzeti kivitel első megrendelője az airBaltic, amely korábban 10 darab Bombardier CSeries 300-ast rendelt. A szerződés aláírásakor a lett légitársaság még az eredetileg kínált 148 üléses kialakítással számolt, de élve a kanadai gyártó opciójával végül a nagyobb széksűrűségű fedélzetre tették voksukat. Igaz, volt olyan ügyfél, akit nem sikerült meggyőzni. Az AirAsia ugyanis inkább az Airbus A320neo mellett döntött.

A Bombardier ez idáig összesen 382 előfoglalást jegyez vadonatúj, kétféle változatban (CS100 és hosszabb törzsű CS300) kínált keskenytörzsű típusára. A gyártó ígéretei szerint az új sárkánynak, valamint a korszerű sugárhajtóműveknek köszönhetően a CSeries kategóriájában 15%-kal költséghatékonyabb, valamint 20%-kal üzemanyag takarékosabb vetélytársainál. A CS300-ason kínált nagyobb utaskapacitás révén pedig az üzemeltetők további 4%-os előnyre tehetnek szert.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!