A Hawaiian Airlines lett az Airbus A330-800neo típusának első biztos megrendelője, miután a légitársaság véglegesítette szerződését, amely 6+6 repülőgépre szól fix, illetőleg opciós lekötés formájában. Az A330-800neo-kat 2019-ben kezdi el szállítani az Airbus a Hawaiian flottájának.

Fontos, de némileg bonyodalmas ügyfél az Airbus számára a Hawaiian Airlines, mivel a Egyesült Államokoz tartozó Hawaii nemzeti légitársasága egyike volt azon megrendelőknek, amelyek a kezdetektől fogva és hosszan kitartott az A350XWB program legrövidebb törzsű szériája, az A350-800-as mellett, de az új hajtómű opcióval kínált és egyéb téren is továbbfejlesztett A330neo idei meghirdetésével a légitársaság mégis visszalépett az eXtra-Wide-Body rendeléstől, inkább az újabb A330-ast választva a júliusban aláírt szándéknyilatkozati szerződéssel.

Igaz, hogy ekkor már a sorozatos visszalépések következtében drámai, harminc darabos szint alá süllyedt az A350-800XWB rendelési állománya, és nem sokkal később az Airbus elnök-vezérigazgatója be is jelentette a típusváltozat programjának törlését, de azért ennek átszervezése bizonyosan alapos háttértárgyalásokat igényelt, kiváltképp amennyiben a Hawaiian az utolsókig kitartott az A350-es mellett.

A közlemények természetesen minderről már nem adnak hírt, ez megmarad a két fél közötti bizalmas üzleti protokoll kereteiben, ezért szinte meglepetés, hogy az Airbus hirdetménye kitér rá, és előzményként megemlíti, hogy a Hawaiian tulajdonképpen az A350-800-asról konvertált az A330-800neo-ra. Amennyiben az opciós lekötéseket is figyelembe vesszük mintegy 2.9 milliárd dollár értékben.

A továbbfejlesztett A330neo mintegy 400 tengeri mérfölddel nagyobb hatótávot és plusz 14%-os takarékossági előnyt ígér. A képen a Hawaiian A330-800neo látványterve látható. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

A továbbfejlesztett A330neo mintegy 400 tengeri mérfölddel nagyobb hatótávot és plusz 14%-os takarékossági előnyt ígér. A képen a Hawaiian A330-800neo látványterve látható. (Forrás: Airbus)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A választást utólag persze több indokkal is könnyű alátámasztani, hiszen a Hawaiian flottájában működnek A330-as gépek, a légitársaság a 200-as szériát (19 db) üzemelteti két-osztályos fedélzeti elrendezésben összesen 294 üléses konfiguráció szerint, és a vezérigazgató, Mark Dunkerley szerint nagyon elégedettek is a típussal. Az új A330-800neo, amely ennek a változatnak a továbbfejlesztése pedig nyilvánvalóan is közvetlenebb rokonságot tud felmutatni, amelynek kétségkívül meglesznek a forgalomba állítási, illetőleg üzemeltetési előnyei.

Az új, Rolls-Royce Trent 7000-es hajtóművekkel szerelt A330-800-asokat a Hawaiian 2019-től készül átvenni, de az Airbus felé fennálló korábbi megrendelések alapján a toulouse-i gyártónak ez előtt még további három darab A330-200-ast le kell szállítania 2015 folyamán, és nem utolsó sorban 16 darab A321neo-t is tartalmaznak a rendelési listák, 2017-től induló átadásokkal. Ezeket már minden bizonnyal az Airbus legújabb, az amerikai kontinensen létesülő, Mobile-i végszerelő üzeme fogja rendelkezésre bocsátani.

Az A330neo program immáron összesen négy biztos ügyfelet tudhat magáénak. Az amerikai Delta Airlines (25 db) és a szintén amerikai CIT Group lízingcég (15 db), valamint az AirAsia X (55 db) a hosszabb törzsű változat, az A330-900neo-ra szóló megrendelései után a Hawaiian Airlines lett a negyedik megrendelő, elsőként választva az A330-800neo-t.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!