Az AIRportal.hu fotógalériája a mai Emirates járatnyitó rendezvényről, a sajtótájékoztatóról, majd az azt követő fedélzet bejárásról, és végül a járat indulásáról, az Airbus A330-200-as első budapesti felszállásáról.

Összefoglalóul 

A nyitójárat Airbus A330-200-asa október 27-én. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A nyitójárat Airbus A330-200-asa október 27-én.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

2014. október 27-én az Emirates elindította budapesti járatát, amely ezentúl a hét minden napján közvetlen légi összeköttetést biztosít a Dubai International Airport és a Budapest – Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.

Az útvonalon az Emirates-flotta szélestörzsű Airbus A330-200-as típusai közlekednek, amelyek két-osztályos fedélzeti elrendezésben egyenként összesen 278 utasnak biztosítanak férőhelyet.

A téli menetrendi időszak során az EK 111 számú járat reggel 08:20-kor száll fel Dubajból, és délelőtt 11:35-kor érkezik meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre. Az EK 112 számú járat délután 15:05-kor indul Budapestről, és éjszaka 23:30-kor landol a Dubaji nemzetközi repülőtéren (az összes időpont helyi idő szerint van megadva). További részletek kapcsolódó cikkeinkben!

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A nyitójárat megérkezését követően a sajtótájékoztató következett, amelynek a Liszt Ferenc repülőtér 2B terminálja adott otthont. A házigazda Budapest Airport részéről Hardy Mihály, kommunikációs igazgató köszöntötte a meghívott vendégeket. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A nyitójárat megérkezését követően a sajtótájékoztató következett, amelynek a Liszt Ferenc repülőtér 2B terminálja adott otthont. A házigazda Budapest Airport részéről Hardy Mihály, kommunikációs igazgató köszöntötte a meghívott vendégeket. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A sajtótájékoztatón Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti nyitás politikájáért felelős helyettes államtitkára, Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi vezérigazgató-helyettese és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója mondtak beszédet. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A sajtótájékoztatón Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti nyitás politikájáért felelős helyettes államtitkára, Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi vezérigazgató-helyettese és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója mondtak beszédet. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Nagy volt az érdeklődés az Emirates és legújabb, budapesti járata iránt. A sajtótájékoztatón nemcsak a magyar, hanem külföldi szaksajtó képviselői is jelen voltak. Az első sorokban a géppel érkezett Emirates VIP vendégek foglaltak helyet. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Nagy volt az érdeklődés az Emirates és legújabb, budapesti járata iránt. A sajtótájékoztatón nemcsak a magyar, hanem külföldi szaksajtó képviselői is jelen voltak. Az első sorokban a géppel érkezett Emirates VIP vendégek foglaltak helyet.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A járatnyitást beharangozó, szerte az országban látható reklámplakátokról ismerős "Hello Budapest" szlogen a járatnyitó rendezvényen is hangsúlyos volt. Az Emirates minden részletre igyekezett figyelni, a háttereken szereplő gépfotók és az asztali repülőgépmodellek is azt a típust, az A330-200-ast ábrázolták, amely Budapestre is közlekedik. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A járatnyitást beharangozó, szerte az országban látható reklámplakátokról ismerős „Hello Budapest” szlogen a járatnyitó rendezvényen is hangsúlyos volt. Az Emirates minden részletre igyekezett figyelni, a háttereken szereplő gépfotók és az asztali repülőgépmodellek is azt a típust, az A330-200-ast ábrázolták, amely Budapestre is közlekedik.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Irány a fedélzet, amelyen több magyar légiutas-kísérővel is lehetett találkozni. Az Emirates formaruha az egyik legelegánsabb nemzetközi viszonylatban is. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Irány a fedélzet, amelyen több magyar légiutas-kísérővel is lehetett találkozni. Az Emirates formaruha az egyik legelegánsabb nemzetközi viszonylatban is. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A budapesti járatokon közlekedő A330-200-asokon 251 utasnak van férőhely az Economy osztályon, ahol ilyen ülések találhatók, a háttámlába épített képernyőkkel, amelyek a fedélzeti szórakoztató rendszer programjait közvetítik. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A budapesti járatokon közlekedő A330-200-asokon 251 utasnak van férőhely az Economy osztályon, ahol ilyen ülések találhatók, a háttámlába épített képernyőkkel, amelyek a fedélzeti szórakoztató rendszer programjait közvetítik.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Az ülések elrendezése az Economy osztályon 2-4-2 konfiguráció szerinti. A képen láthatók a fedélzeti szórakoztató rendszer háttámla monitorjai, illetőleg az azokhoz tartozó távirányítók is. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az ülések elrendezése az Economy osztályon 2-4-2 konfiguráció szerinti. A képen láthatók a fedélzeti szórakoztató rendszer háttámla monitorjai, illetőleg az azokhoz tartozó távirányítók is. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Szélestörzsű utasszállító, vagy másképp kétfolyosós utasgép. Ilyen az Emirates A330-200-asa is, amely ezentúl mindennapos vendég Budapest nemzetközi repülőterén. A Liszt Ferenc repülőtérről Dubajba közvetlenül eddig csak sűrűn székezett, keskenytörzsű Airbus A320-assal lehetett utazni, a Wizz Air menetrendjével. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Szélestörzsű utasszállító, vagy másképp kétfolyosós utasgép. Ilyen az Emirates A330-200-asa is, amely ezentúl mindennapos vendég Budapest nemzetközi repülőterén. A Liszt Ferenc repülőtérről Dubajba közvetlenül eddig csak sűrűn székezett, keskenytörzsű Airbus A320-assal lehetett utazni, a Wizz Air menetrendjével.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Az Emirates nagy hangsúlyt fektet a gyermek utasokra, ezért őket különféle játékokkal, kifestőkkel, plüssállatokkal várja a fedélzet. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Emirates nagy hangsúlyt fektet a gyermek utasokra, ezért őket különféle játékokkal, kifestőkkel, plüssállatokkal várja a fedélzet. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Menü-minta az Economy Class utasai számára. A légitársaság mindig a napszaknak megfelelő étellel kínálja utasait. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Menü-minta az Economy Class utasai számára. A légitársaság mindig a napszaknak megfelelő étellel kínálja utasait.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Az Emirates flottájában összesen 21 darab Airbus A330-200-as teljesít szolgálatot, de ebből csak öt gép két-osztályos fedélzeti kialakítású. A többin First Class szolgáltatás is igénybe vehető. Budapest és Dubaj között jelenleg Business és Economy jegyek válthatók. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Emirates flottájában összesen 21 darab Airbus A330-200-as teljesít szolgálatot, de ebből csak öt gép két-osztályos fedélzeti kialakítású. A többin First Class szolgáltatás is igénybe vehető. Budapest és Dubaj között jelenleg Business és Economy jegyek válthatók. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Czékmán Ágnes és Németh Kornél Edvárd légiutas-kísérők az A330-200-as turista osztályán álltak kameránk elé.(Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Czékmán Ágnes és Németh Kornél Edvárd légiutas-kísérők az A330-200-as turista osztályán álltak kameránk elé.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Budapest és Dubaj között az út körülbelül 5 óra 15 percet vesz igénybe. Egyáltalán nem mindegy, hogy ennyi időt mekkora gépben tölt az utas, különösen ha utána még egy átszállás vár rá, valamelyik távoli Emirates desztináció irányába. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Budapest és Dubaj között az út körülbelül 5 óra 15 percet vesz igénybe. Egyáltalán nem mindegy, hogy ennyi időt mekkora gépben tölt az utas, különösen ha utána még egy átszállás vár rá, valamelyik távoli Emirates desztináció irányába. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A két-osztályos A330-as Business osztályán összesen 27 utasnak van férőhely a tágas kabinban, amely 2-3-2 üléselrendezés szerinti. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A két-osztályos A330-as Business osztályán összesen 27 utasnak van férőhely a tágas kabinban, amely 2-3-2 üléselrendezés szerinti. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Faberakás, vezérlő gombokkal állítható ülés, nagy lábtér, kényelmes párnák és természetesen exkluzív kiszolgálás jár az utasnak az Emirates Businessen. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Faberakás, vezérlő gombokkal állítható ülés, nagy lábtér, kényelmes párnák és természetesen exkluzív kiszolgálás jár az utasnak az Emirates Businessen. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Az üzleti osztály és ülései az Airbus A330-as elülső részében kaptak helyet. A légiutas-kísérő mögött a válaszfalon látható, milyen széleskörű a magazinok és egyéb színes lapok választéka az itt utazóknak. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az üzleti osztály és ülései az Airbus A330-as elülső részében kaptak helyet. A légiutas-kísérő mögött a válaszfalon látható, milyen széleskörű a magazinok és egyéb színes lapok választéka az itt utazóknak.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A Business osztály kettes ülései az ablak melletti soron, terített asztallal. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Business osztály kettes ülései az ablak melletti soron, terített asztallal. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Fehér abrosz, porcelán tányérok, damaszt szalvéta, fém evőeszközök és üveg poharak - a Business osztály étkeztetésének alapvető jellemzői. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Fehér abrosz, porcelán tányérok, damaszt szalvéta, fém evőeszközök és üveg poharak – a Business osztály étkeztetésének alapvető jellemzői. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Az A330-200-as pilótafülkéjének kapitányi székében Bondor István, aki immáron 15 éve az Emirates pilótája. Korábban a Malévnél dolgozott, Tu-154-esen repült. A dubaji légitársaságnál volt A330-as pilóta is, de ma már a kétszintes A380-asokon teljesít szolgálatot. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az A330-200-as pilótafülkéjének kapitányi székében Bondor István, aki immáron 15 éve az Emirates pilótája. Korábban a Malévnél dolgozott, Tu-154-esen repült. A dubaji légitársaságnál volt A330-as pilóta is, de ma már a kétszintes A380-asokon teljesít szolgálatot. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Délután 15:08 - felszállás Dubaj felé a budapesti Liszt Ferenc repülőtér 31L futópályájáról. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Délután 15:08 – felszállás Dubaj felé a budapesti Liszt Ferenc repülőtér 31L futópályájáról.
(Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


Az Emirates Rolls-Royce Trent hajtóművekkel üzemelteti A330-asait, amelyek maximális felszállósúlya 230 tonna. (Fotó: Samu Ádám - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Emirates Rolls-Royce Trent hajtóművekkel üzemelteti A330-asait, amelyek maximális felszállósúlya 230 tonna.
(Fotó: Samu Ádám – AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!