Elfogadták az Alitalia új üzleti tervét, amely egymilliárdos költségcsökkentést és diszkontosítást, 2019 végére pedig nyereségességet prognosztizál. Addig viszont hosszú az út, a légitársaságnak meg kell egyeznie a szakszervezetekkel is, így nem kizárt, hogy újabb sztrájkok bénítják majd meg a légitársaságot.

Fotó: Alitalia | © AIRportal.hu

Fotó: Alitalia

Az Alitalia honlapján közölt beszámoló szerint az igazgatóság már elfogadta az újabb lépéssorozatot, amelytől azt várják, hogy 2019-re nyereségessé teszi az évek óta még az Etihad szárnyai alatt is küszködő olasz nemzeti légitársaságot. Ennek érdekében „radikális, de szükséges” lépéseket helyeztek kilátásba.

Bár konkrétumok a költségcsökkentéssel kapcsolatban nem említettek, kitalálható, hogy milyen lépésekre készülhetnek. A menedzsment egymilliárd euróval szeretné lefaragni az üzemelési költségeket, ezen belül is kiemelt szerepet kapnak a személyi jellegű ráfordítások. Ezekről az Alitalia hamarosan tájékoztatja a kormányt és a szakszervezetekkel is megkezdik a tárgyalásokat, mivel új kollektív szerződést szeretnének kötni az érdekképviseletekkel.

A további lépések között szerepel a keskenytörzsű flotta méretének csökkentése húsz géppel, a megmaradó repülőket hatékonyabban akarják forgatni a jobb kihasználtság elérése érdekében, sűrűbb székezést kapnak és fizetőssé tesznek néhány szolgáltatást. Így a diszkontosított jegyárak mellé külön kell majd megvenni az európai és olasz belföldi járatokra a feladandó poggyászt, fizetni kell majd a székválasztásért, az ételekért és az elsőbbségi beszállításért is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezekkel a lépésekkel 2019-ig az Alitalia 30 százalékkal növelné az értékesítés árbevételét a jelenlegi 2,9 milliárdról 3,7 milliárd euróra.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Mindenközben a hosszútávú járatokon megmarad a full service szolgáltatási színvonal. A hosszútávú járatokat teljesítő gépekhez becsatlakozik az újkori Alitalia eddigi legnagyobb gépe, a Boeing 777-300ER is, amely augusztusban érkezik a flottába. Ezen kívül a szélestörzsű gépeken is végeznek átalakítást: új fedélzeti szórakoztató központot telepítenek és bevezetik a wi-fi szolgáltatást is.

A cég közleményében kihangsúlyozták, hogy az olasz légipiac 47 százalékát a diszkont utazások teszik ki, ezért is alakítják „versenyképessé” az Alitalia ajánlatát. A beszállítókkal már megkezdték a tárgyalásokat azért, hogy csökkentsék a költségeket.

Az Air Malta lehetett a fordulópont

A diszkontosításról azóta hallani, hogy az Alitalia elbukta az Air Malta felvásárlását, sőt, akkor lehetett hallani először arról is, hogy újabb üzleti tervre lesz szükség a légitársaság megmentéséhez. A járathálózat módosításáról egyelőre nem tudni sokat, annyit az Alitalia már bejelentett, hogy Reggio Calabriából teljesen kivonulnak. A szakértők azonban további konszolidációra számítanak a társaság európai hálózatán.

Luca Cordero di Montezemolo elnök még tavaly nyáron azt nyilatkozta, hogy az Alitalia napi félmillió euró veszteséget termel, miközben az első Etihados tervek között 2017-re már százmillió euró körüli nyereséget prognosztizáltak.

A Reggio Calabriát népszerűsítő különleges festére már nem lesz szükség. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Reggio Calabriát népszerűsítő különleges festére már nem lesz szükség. (Fotó: AIRportal.hu)


2014 nyarán 250 millió eurós, 2013 októberében pedig 300 millió eurós tőkeemelésre szorult a társaság, majd 2014 augusztusában megállapodtak az airberlint kisebbségi tulajdonosával, befektetőjével, az abu-dzabi székhelyű Etihaddal. Ennek részeként 560 millió eurót ruháztak be a veszteséget termelő Alitaliába, és 387 millió euróért az öböl-menti légitársaság 49 százalék részesedést szerzett. A hitelező bankok hozzájárultak 598 millió euró rövid és közepes futamidejű hitel átütemezéséhez, és további 300 milliós hitelkeretet is biztosítottak. Így megvolt a pénz az átszervezésre, amelyet el is kezdtek, sőt, nagyobb mértékben végre is hajtottak.

A folyamat elindult és 2015-ben az eredmények is látszottak a gépek új festésén és a légiutas-kísérők új formaruhája mögött: 580-ról 200 millió euróra csökkent a társaság vesztesége, összesen 22,1 millió utast szállítottak egész évben, a járatok töltöttsége pedig 76 százalék volt.

Tavaly év végén már arról is lehetett hallani, hogy az Etihad megunta az Alitalia folyamatos pénzigényét, ezért inkább lepasszolnák a Lufthansának, mivel a németek a római bázisért ácsingóznak nagyon régóta. Az értesüléseket később az Etihad és a Lufthansa is cáfolta.