Tizenegy új útvonallal hódít Ukrajnában a Ryanair, a téli menetrendben Kijevből négy, Lvovból (Lemberg, Lviv) hét új útvonal nyílik, többek között Budapestre is.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Az ír fapados útvonalhálózatát 2017. október végétől bővíti a most bejelentett ukrán útvonalakkal, a cég immár a 34. országban lesz jelen.

Kijevből négy új útvonal nyílik hetente 15 új járattal, a Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépei Eindhoven (heti 3 járat), London-Stansted (heti 5 járat), Manchester (heti 3 járat) és Stockholm-Skavsta (heti 4 járat) repülőtereire közlekednek 2017. őszétől.

A nyugat ukrajnai Lvovból hét új célállomást tesz elérhetővé a légitársaság, London, Eindhoven, Wroclaw, Krakkó, Berlin (Schönefeld) és Memmingen mellett Budapestre is repülnek majd.

A Ryanair repülőgépei hetente kétszer teszik meg a Budapest – Lvov – Budapest útvonalat a csütörtöki és szombati napokon. Az első FR 4087 / 4088 számú járatok november 2-án indulnak majd, a menetrend szerinti tervezett repülési idő a két város között 1 óra 10 perc.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az új útvonalakra 2017. október-novemberi dátumokra március 16. éjfélig 19,90 eurós induló áraktól kínál akciós jegyeket a Ryanair – a légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint.

Amint arról március elején beszámoltunk, a Ukraine International Airlines naponta közlekedő járatot indít Kijev és Budapest között 2017. június 15-től. Az ukrán nemzeti légitársaság 183 ülést kínáló Boeing 737-800 típusú gépeket állít forgalomba ezen az útvonalon.