A Condor német szabadidős légitársaság új, hosszútávú célállomásokat jelentett be Münchenből, Frankfurtból és Bécsből egyaránt. A téli szezonra március 5-étől foglalhatnak repülőjegyet az utazni vágyó turisták – tette közzé hivatalos közleményben a Condor.

München a következő téli szezontól már hosszútávú bázisként is üzemelni fog a légitársaság számára, hiszen a mostani bejelentéssel többek közt elindul az első hosszútávú járat is Münchenből a kubai Santa Clara városába. Emellett több tengerentúli városba is indít járatot a bajor fővárosból a légitársaság, így a mexikói Cancun, a kenyai Mombassa, Mauritius, a jamaicai Montego Bay, a dominikai Puerto Plata és a kubai Varadero városa is elérhetővé válik a Condorral, méghozzá heti rendszerességgel.

A kedvelt karibi turistacélpontra, a dominikai Punta Cana városába utazókat heti három járattal várja a légitársaság. Ezen felül heti járat indul az indiai Goa városába is, amely a téli szezontól Frankfurt helyett Münchenből közelíthető meg.

A járatok kiszolgálására a Condor két darab Boeing 767-300ER repülőgépet telepít a bajor főváros repterére.

Frankfurtból is elérhetővé válnak új célállomások, köztük Thaiföld fővárosa, Bangkok is. A délkelet-ázsiai ország fővárosába hétfői és csütörtöki járattal utazhatnak a Condor utasai a téli szezontól. Igen közkedvelt a pihenésre vágyók körében Phuket is, éppen ezért heti három járat indul a thai pihenővárosba a Condor által. A mianmari Rangoon és a kambodzsai Siem Reap célállomásra heti 5 járat indítását tervezi a német légitársaság. A Bangkok Airways légitársasággal együttműködve kényelmesebb átszállási lehetőség biztosított az utasok számára Laoszból, Kambodzsából és Thaiföldről is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A D-ABON lajstromú, Willi névre keresztelt Boeing 757-300-as a Condor 50. évfordulójára kapta meg ezt a különleges, szívekkel tarkított festést. (Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)

A téli szezontól a kubai Santa Clara-ba utazók Frankfurtból is elérhetik a célállomást, míg a kubai fővárosba, Havannába indított járat száma heti háromra növekszik. Varadero városába összesen heti ötször repül a Condor Frankfurtból, Münchenből és Bécsből.

A Bécsből kiszolgált hosszútávú járatok sikerein fellelkesülve egy harmadik non-stop járat is beindul Mombassa városába a téli időszaktól. Így december végétől már Bécsből is elérhető a kelet-afrikai kikötőváros. A dominikai Punta Cana-ba és a kubai Varadero-ba induló járatok szintén elérhetőek lesznek a téli szezontól is sógorainktól.

Budapestről a két német repülőtér a Lufthansa ráhordó járataival érhető el, így biztosítva a kényelmes átszállást a Condor tengerentúli járataira. A Condor magyarországi képviseletét és jegyértékesítési tevékenységét az Aviareps Hungary GSA látja el.


A Condor a 2012/13-as téli szezonra forgalomba állított egy újabb Boeing 767-300ER repülőgépet a meglévő 12 példány mellé. A D-ABUM lajstromot viselő példány a légitársaság 70-es éveket idéző, retro festését kapta meg. A fenti videó ezt a folyamatot mutatja be, német nyelven.
(Forrás: CondorFlugdienstGmbh’s YouTube Channel)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!