A Wizz Air tíz járata komoly késéssel tudott elindulni csütörtökön hajnalban, a légitársaság egész nap görgette maga előtt a tetemes késéseket. A légitársaság ferihegyi földi kiszolgálójánál, a Malév GH Zrt-nél történt valami a mai üzemkezdetkor, de az okok – egyelőre – homályosak.

Komoly, 60-120 perc közötti késésekkel indultak ma hajnalban a Wizz Air járatai Budapestről – erről tanúskodik a Budapest Airport járatinformációs rendszere.

A légitársaság tizenegy Budapesten állomásozó repülőgépéből tíz nem indult menetrend szerint.

A járatok egész nap tolták maguk előtt a késéseket, a Luton este már 2,5 órás késéssel közlekedik. Körülbelül tízezer utast érintett a kényelmetlenség a nyári csúcsidőben – írta bejegyzésében az Egek Ura Blog.

A blog megkérdezte a légitársaságot, válaszuk szerint

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„A földi kiszolgáló szolgáltató üzemeltetési problémái álltak a háttérben. A földi kiszolgálás során használt berendezéseken kellett karbantartást kellett végezniük.”

A szóban forgó földi kiszolgáló partner a tavaly félmilliárdos veszteséget felhalmozó, állami tulajdonú Malév GH Zrt.

A blog kereste a céget is, hogy megtudja, előre tervezett karbantartás volt-e, és miért nem tájékoztatták az utasokat, de

Herczog Péter vezérigazgató csak annyit mondott, hogy az ügyben belső vizsgálat van folyamatban. – írta az Egek Ura.

Információink szerint a Malév GH Zrt. által kiszolgált más légitársaságok járatait nem érintette a probléma, azok időben el tudtak indulni.