Reptéri áramot használ, gondosan tisztítja a kompresszorokat, ezek mellett számos más bevezetett újításokkal az easyJet elérte, hogy gépeinek egy kilométerre jutó CO2 kibocsátása utasonként 80 gramm alá esett, ami újabb zöld rekordot jelent a légitársaság életében.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Köszönhetően a régóta napirenden lévő tömegcsökkentéseknek és a folyamatos technológiai újításoknak, 2000 óta több mint 31 százalékkal sikerült csökkenteni a CO2 kibocsátást az easyJetnél, 2020-ra pedig szeretnék elérni a 33 százalékos redukciót.

Európa vezető légitársasága nap mint nap keresi azokat az apró változtatásokat, amelyekkel a flotta hatékonyságát tudják javítani, és amelyek eredményeképpen a gépek könnyebben lesznek és kevesebb üzemanyagot fogyasztanak.

A pilóták például parkolásnál – ami éves szinten 4 millió mérföld megtett reptéri utat jelent – két hajtómű helyett csak egyet használnak, az új ülések pedig 26 százalékkal könnyebbek a korábbiaknál. A fedélzeten bevezetett toughpadek pedig 27 kg papírt helyettesítenek járatonként.

Idén júniusban az easyJet üzembe helyezi az első Airbus A320neo típusú gépét, amelyből további 130 érkezik még 2022-ig a légitársasághoz. A CFM LEAP-1A hajtóművel ellátott repülőgépek 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak és 50 százalékkal halkabban versenytársaiknál. A társaság emellett dolgozik egy hibrid repülőgép koncepcióján is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az easyJet dinamikusan fejlődő hálózattal rendelkezik: Budapestről jelenleg London Gatwick, Berlin, Párizs, Lyon, Genf, Bázel, Velence és Amszterdam a közvetlenül elérhető úti célok.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!