Az első negyedévben 19 százalékkal nőtt a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma az előző év azonos időszakához képest. A légikikötő csütörtöki közleménye szerint a január-márciusi időszakban összesen 2,7 millió utast kezeltek – számolt be az MTI.

Fotó: Prague Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Prague Airport

Az utasforgalom növekedése egyebek között annak köszönhető, hogy bővült a Prágából elérhető célpontok száma. A Prágába érkező, illetve onnan induló repülőgépek utasterének foglaltsága átlagban 78 százalékos volt, ami jobb arány a vártnál.

Összehasonlításul a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek 2017. első naptári negyedévét tekintve 14,36%-kal sikerült növelnie az induló és érkező utasok számát a repülőtérnek az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2017. első negyedévében 2 549 518 utast kezelt Ferihegy.

„Az első negyedév adatai alapján arra számítunk, hogy éves szinten ismét nyolc-kilenc százalékkal nő az utasforgalom” – mondta Václav Rehor, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Prágából az első negyedévben leggyakrabban Párizsba repültek. A francia metropolis az első helyen Moszkvát váltotta fel.

Az országokat nézve Nagy-Britanniáé az első hely, ide repült az utasok legnagyobb része. Megnőtt az Olaszországba és az Oroszországba utazók száma is.

Tavaly a prágai nemzetközi repülőtér több mint 13 millió utast kezelt, ami éves összehasonlításban 8,7 százalékos növekedés volt.

Összehasonlításul Ferihegyen 2016-ban összesen 11 441 999 utas fordult meg, mely 11,1 százalékkal haladta meg a 2015-ben mért 10 298 963 főt.

A prágai repülőtér menedzsmentje a forgalomnövekedést beruházásokkal támogatja.

A közelmúltban tett bejelentés szerint a következő tíz évben összesen 27 milliárd koronát (310 milliárd forint) ruháznak be a repülőtér bővítésébe és korszerűsítésébe.

Jelenlegi állapotában a prágai légikikötő maximum 15,5 millió utast tud kezelni évente.