Egyre csak fogynak a Jumbo üzemeltetők: számos más légitársaságot követve a Garuda Indonesia is nyugdíjazza Boeing 747-400-as repülőgépeit.

Forrás: Dmitriy Pichugin-WikimediaCommons | © AIRportal.hu

Forrás: Dmitriy Pichugin-WikimediaCommons

A tervek szerint az indonéz légitársaság színeiben 2017. április második felében teljesíti utolsó kereskedelmi járatait a Boeing-óriásgép.

A légitársaság utolsó Boeing 747-400-as repülőgéppel teljesített járatpárja április 22-én közlekedik Makassar – Jeddah útvonalon és vissza. Ezt követően A330-300-asok teljesítenek szolgálatot az útvonalon.

Amint arról korábban beszámoltunk a Cathay Pacific tavaly ősszel vonta ki utasszállító Boeing 747-es repülőgépeit. A hongkongi cégnél 2016. október elsején a tokiói Haneda repülőteréről, illetve a Tajpejből Hongkongba hazatérő járatokat teljesítette utoljára a Boeing 747-es.

Az amerikai United légitársaság idén januárban hozta nyilvánosságra, hogy egy évvel előre hozta a Boeing 747-400-as flottájának teljes nyugdíjazását. A cég vezérigazgatója a dolgozókkal közölte, hogy az utolsó Boeing 747-es már 2017. negyedik negyedévében elhagyja a flottát, egy évvel az eredetileg tervezett 2018. év végi kivonási céldátum előtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air France 2016 januárjában vonta ki a forgalomból az utolsó 747-esét, holland testvércége, a KLM is sorban nyugdíjazza Jumbóit, de a kék-fehér 747-esek közül a kevésbé koros példányok a tervek szerint még legalább 2020-ig szolgálatban maradnak a cég korábbi közlése szerint.

Az ég királynőjénel le- és feslzállása

Forrás: Hakuto0505