CímlapLégiközlekedési hírek, cikkek  Csökkentek a spanyol repülőtéri illetékek

Csökkentek a spanyol repülőtéri illetékek

Szerző: MTI | Dátum: 2017.01.27. 18:36


A repülőtéri illeték csökkentéséről döntött pénteki ülésén a spanyol kormány, amely hatással lehet a jegyárakra is - közölte Ínigo de la Serna, fejlesztési miniszter a tanácskozást követő madridi sajtótájékoztatón.

Ismertetése szerint 2021-ig évente 2,2 százalékkal csökken majd az illeték, amíg öt év múlva eléri a 11 százalékot.

"Tettünk egy nyilvános felhívást, hogy ennek a csökkenésnek legyen közvetlen hatása a jegyárban" - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a javaslat megvalósulása azonban nem rajtuk múlik, hanem a légitársaságokon.

Ínigo de la Serna elmondta: határoztak arról is, hogy az állam a következő öt évben összesen 2,6 milliárd euróval fejleszti a repülőtereket, hogy azok nemzetközileg versenyképesebbek legyenek, és kapacitásuk elérje a 337 millió utast, amely kétmillióval több a jelenleginél.

Mindebből az idei beruházások értéke eléri a 451 millió eurót - tette hozzá.

A légi közlekedés stratégiai ágazat a dél-európai ország számára, ebből származik a GDP 11 százaléka, tekintve, hogy öt turistából négy légi úton érkezik az országba - részletezte a miniszter.

A múlt évet 230 milliós, rekord reptéri utasforgalommal zárta Spanyolország.

Az ország 46 légikikötőjét az Aena vállalat üzemelteti, amelynek többségi tulajdonosa a spanyol állam. A vállalat Spanyolországon kívül 16 nemzetközi repülőtér működésért felelős, például Dél-Amerikában, vagy Nagy-Britanniában.
follow us in feedly

Vissza a Légiközlekedési hírekhez

  Oda-vissza        Egyirányú

Honnan

BudapestBécs

Hova

LondonPárizsBarcelona

Odaút

Visszaút

Felnőtt

Gyerek

Csecsemő

+/- 3 nap

Business

Repülőjegy keresés
Hirdetés
Szólj hozzá az AIRportal.hu híreihez a Facebookon

Vissza: Légiközlekedési hírek, cikkek


Vissza: Rövid hírek archívum


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 10 vendég

Hirdetés