Rekord utasforgalommal zárták a 2016-os évet a spanyol repülőterek; az országban 46 légikikötőt üzemeltető Aena vállalat szerdán közzétett jelentése szerint több mint 230 millió utas vette igénybe szolgáltatásaikat tavaly.

A cég tájékoztatása szerint az utasforgalom 2015-höz képest 11 százalékkal nőtt, a spanyol reptereiken tavaly indított vagy fogadott, több mint két millió járat pedig 7,5 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A vállalat Spanyolországon kívül 16 nemzetközi repülőtér üzemeltetéséért felelős, például Dél-Amerikában, ezek összesített utasforgalma meghaladta a 60 milliót.

A legtöbb utast, 50,4 milliót a spanyol főváros Adolfo Suárez Madrid-Barajas nevű repülőterén regisztrálták az elmúlt évben, a második a barcelonai El Prat repülőtér 44,1 millió utazóval.

A harmadik helyen Palma de Mallorca repülőtere zárta a 2016-os évet, amelyet 26,2 millióan használtak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!