A Bank of China repülőgép-finanszírozással foglalkozó cége a BOC Aviation átvette a 250. Airbus gyártmányú repülőgépét. A 250. repülőgép egy A330-300 lett, melyet az Air China állított forgalomba.

A BOC Aviation az Airbus 10. legnagyobb vásárlója, eddig több megállapodásban összesen 316 repülőgépet rendelt meg az európai gyártótól, ebből 304 a keskenytörzsű A320-as családra vonatkozik, 12 darab pedig A330-asokra.

2016-ban az átadásokat tekintve a BOC Aviation volt az Airbus legnagyobb vevője a lízingcégek közül, összesen 67 repülőgép átvételével.

Az Airbus eladásainak a repülőgép finanszírozással foglalkozó cégek közel felét teszik ki.

A BOC Aviation a közelmúltban állapodott meg A350-esek lízingjéről is, a Qatar Airways 2017 első felétől átadásra kerülő hat A350-esét finanszírozzák visszlízing konstrukció keretében.
Ekkor a légitársaság szerződik a repülőgép megvásárlására a gyártóval, majd a repülőgép átvételekor a tulajdonjogot a lízingcégnek adja át, akitől az adott repülőgépet visszabérli meghatározott időszakra. Ezt a konstrukciót előszeretettel alkalmazza a Wizz Air is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint arról 2016. novemberében beszámoltunk, Eladás/visszlízing megállapodást írt alá a Wizz Air a kínai BoCommal (Bank of Communications and Financial Leasing Co., Ltd.), illetve véglegesítette korábbi üzemeltetési lízingmegállapodását a BOC Aviationnel.

A két megállapodás együttvéve 10 új repülőgépre szól, amelyek a tervek szerint 2017-2018 során érkeznek majd, jelenlegi listaáruk összesen 1,1 milliárd dollárt tesz ki. A BoComm és a Wizz Air nyolc új gépre szóló eladás/visszlízing megállapodást kötött, ebből kettő A320-200 és hat A321-200 típusú repülőgép. A lízing időtartama kilenc év. A gépek 2017 szeptembere és 2018 júniusa között érkeznek, jelenlegi listaáruk összesen 885,4 millió dollár.

A BOC Aviation és a Wizz Air a korábban bejelentett megállapodást írta alá, amely egy új Airbus A321-200 és egy új A320-200 típusú repülőgépre szól. A gépek 2017 januárjában és júniusában érkeznek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!