Tizennyolc brit repülőtéren kétnapos sztrájkot tart a földi kiszolgáló személyzet közvetlenül karácsony előtt az elégtelennek tartott bérajánlat miatt, karácsony két napján pedig a British Airways légitársaság több ezer utaskísérője is sztrájkba lép.

A munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet péntek esti bejelentése szerint a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegénél másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazott teszi le a munkát december 23-ától 48 órára.

A tervezett sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érinti. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

Az akció emellett kiterjed Aberdeen, Belfast, Birmingham, Bristol, Bournemouth, Cardiff, Doncaster, a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands, a skóciai Edinburgh és Glasgow, valamint Leeds/Bradford, Manchester, Newcastle és Southampton repülőtereire.

A Unite közölte: a Swissport a következő három évre összesen 4,65 százalékos béremelési ajánlattal állt elő, ez azonban alig tart lépést a várható inflációval. A szakszervezet közölte ugyanakkor azt is, hogy „heti hét napon, napi 24 órában” kész újbóli tárgyalásokra a céggel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A sztrájkot az alkalmazottak 62 százaléka megszavazta.

Az előzetes adatok szerint december 23-án lesz a legnagyobb forgalom a brit repülőtereken. Egyedül Heathrow-n több mint 200 ezer érkező és induló utassal számolnak aznap.

A Unite pénteken késő este bejelentette azt is, hogy a British Airways légitársaság 4500 légiutaskísérője szintén sztrájkba lép december 25-én és 26-án.

Ez a munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőteret érinti, és azok az utaskísérők vesznek részt benne, akiket szerződésük szerint a British Airways rövid- és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

A szakszervezet szerint ezeket az állásokat a légitársaság 21-25 ezer font (7,8-9,3 millió forint) kezdő éves javadalmazás ígéretével hirdette meg, de sok újonnan felvett utaskísérő valójában ennek a felét sem kapja meg.

A British Airways a héten 2 százalékos béremelésre tett javaslatot, de ezt az érintett utaskísérők elvetették.

A légitársaság péntek esti közleményében „szívtelen és teljesen felesleges” akciónak nevezte a karácsonyra tervezett sztrájkot. A cég közölte azt is, hogy hosszú távú járatainak indulása a sztrájknapokon is biztosított, a Heathrow-ról induló más járatok ügyében pedig „készenléti tervet” dolgoz ki, amelyet három napon belül ismertet.