Szerződést véglegesített az Avolon lízingcég, amely eredetileg az idei nyári Farnborough légi szalonon kötött előzetes vásárlási megállapodást a Boeing repülőgépgyárral hat darab 787-9-es Dreamliner, valamint öt darab 737 MAX-9 utasszállító típusokra vonatkozólag.

Kapcsolódó cikk, előzmény Boeing 737 MAX: túl a kétezren

Az ír Avolon, amelynek honlapján közölt ügyfelei között az American Airlines, a kolumbiai Avianca, a holland KLM, az Air France és a Wizz Air is szerepel több kínai, valamint indiai légitársaság mellett, most először kötelezte el magát a Boeing 787-es típuscsalád mellett, amelyből rögtön a hosszított törzsű, 9-es szériát találták megfelelőnek.

A keskenytörzsű 737-es gépcsalád legújabb generációs, MAX-szériájából viszont már rendeltek korábban, ezért a mostani öt gépes kiegészítéssel már 20 darabra emelkedik a leendő flotta száma.

A 737 MAX családra eddig egyébként 47 ügyféltől összesen több, mint 2200 gépre szóló megrendelés futott be, és a Boeing nem restellte megragadni az alkalmat, hogy az Avolon-szerződés kapcsán felhívja rá a figyelmet, hogy a 737 MAX-9-es, mint a MAX-család leghosszabb törzsű, és így legnagyobb utasbefogadó képességű tagja a legkiválóbb üzemeltetési mutatókkal büszkélkedik. Az amerikai gyártó szerint az egy ülésre vetített üzemanyag fogyasztása ugyanis mintegy 7%-kal lesz kedvezőbb a legközelebbi konkurens, vagyis az Airbus A321neo teljesítményéhez képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!