A TAP Portugal szerint anyagi okai is voltak annak, hogy bezárták a budapesti járatot, de gép sem volt, amivel repülni tudtak volna, mivel az Airbusokat a belföldi járatokra kellett beforgatni.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Szolnok Péter, a légitársaság értékesítési vezetője az új járat bejelentéséről tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva beszélt erről. Mint mondta, a TAP-ot 2015-ben az állam privatizálta, és 61 százalékos tulajdonrészt szerzett benne az egyebek közt a brazil Azul Airlines-t is magába foglaló Gateway Consortium.

A brazilok ezt követően az addig belföldi forgalomban működtetett regionális gépeket átirányították Brazíliába, emiatt a nemzetközi forgalomban használt Airbusokat kellett a belföldi járatokra beforgatni. Ezért úgy döntött a légitársaság, hogy felfüggeszti azokat a járatokat, amelyek nem hozták a megfelelő pénzügyi mutatókat, ebbe esett bele másik hat célállomással együtt a budapesti is.

Szolnok Péter azt mondta, a járataik mintegy 80 százalékos töltöttséggel üzemeltek, de a konkurencia miatt esett a jegyár, emiatt romlott a pénzügyi teljesítmény. Most, hogy új gépeket tudnak vásárolni és újraindulhat a járat az elvárás az, hogy a konkurenciát valahogy győzze le a TAP, amelynek visszalépésével a most magas árak újra mérséklődhetnek. Emlékeztetőül: a TAP heti hét járattal tér vissza, ezzel mintegy 1600 széket dob hetente arra a piacra, amelyen a Wizz Air is jelen van.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezető szerint a TAP előnye, hogy Dél-Amerikába, és számos kedvelt üdülési célállomásra tudnak kapcsolódó járatokat biztosítani, Brazíliába például tíz városba is közlekednek. Ugyanakkor a New York-Newark járat mellé elindították a JFK-re közlekedő járatot is, így az észak-amerikai piacra is betennék a lábukat.

A járat a hetekben bejelentett spanyol Iberia, Madrid – Budapest járatával ellentétben nem szezonális lesz. A portugál légitársaság nem csak a nyári menetrendben fog közlekedni, viszont a 2017/18 téli menetrendben csökken a frekvencia, 2017. október 29-től hét helyett csak öt járat közlekedik hetente.