A légiforgalmi irányításról, azon belül a radarirányítói pályáról úgy tartják, hogy tipikusan férfiszakma. Ez ma már nem így van, a magyar légiforgalmi irányítók között egyre több nő dolgozik. Az évről évre induló tanfolyamokra egyre több fiatal hölgy jelentkezik, az irányítói munka és a gyermekvállalás is jól összeegyeztethető. A repülés szeretete és a szakma iránti magas szintű elhivatottság elengedhetetlen, de a hölgyek is ugyanolyan jól tudják végezni ezt a munkát mint férfi társaik. Egy frissen végzett légiforgalmi irányító hölggyel, Földváry Annával beszélgettünk.

Mi vonzott a légiforgalmi irányító hivatásban?

Földváry Anna légiforgalmi irányító. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Földváry Anna légiforgalmi irányító. (Fotó: AIRportal.hu)

Mindig is imádtam a repülést és szerettem a repülőtér közelében lenni, vonzott a hangulata. A légiforgalmi irányító szakma létezéséről tudtam, hiszen édesapám is légiforgalmi irányítóként dolgozott, de ennek ellenére nem a családi szálak vonzottak a HungaroControlhoz, ő sosem próbált erre orientálni.

Közgazdász szakon végeztem és egy főiskolai évfolyamtársam hívta fel a figyelmem arra, hogy lehet jelentkezni légiforgalmi irányító tanfolyamra. Először azt gondoltam, hogy drága a képzés, nőként nem lehet ide pályázni és azt hittem, hogy szakirányú, légiközlekedési, közlekedésmérnöki főiskolai végzettséghez kötött a jelentkezés.

Majd amikor utánanéztem a követelményeknek és megnéztem a HungaroControl oldalán elérhető tájékoztatókat, rájöttem, hogy számomra ez egy teljesen testhezálló munka. Mindig is a különleges szakmák iránt vonzódtam, nem szerettem soha a hétfőtől-péntekig tartó ‘normál’ munkarendet. Ekkor, 20-21 évesen határoztam el, hogy ha elvégeztem a főiskolát jelentkezni fogok. Bár a diploma nem feltétele a jelentkezésnek, én fontosnak tartottam és tartom most is, hogy legyen meg a felsőfokú végzettségem.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A főiskola befejezése után volt még egy fél évem a légiforgalmi irányító felvételi időpontjáig, így jelentkeztem a Wizz Air-hez, mert a légiközlekedésen belül mindig is érdekelt a légiutas-kísérő munka. Végül a Wizz-nél másfél évig repültem, majd utána, 24 évesen jelentkeztem a HungaroControlhoz.

Miért szerettél bele a légiforgalmi irányító szakmába?

Számomra az egyik legfontosabb, hogy egy légiforgalmi irányító elemi módon kapcsolódik a légiközlekedéshez, a pilóták mellett mi, irányítók is szerves részei vagyunk a repülésnek.

Bár légiutas-kísérőként ott voltam fizikailag is a repülőgépek fedélzetén, légiforgalmi irányítóként úgy érzem, hogy mégis sokkal „közelebb vagyok a tűzhöz”. Ténylegesen hozzá tudok járulni a biztonságos légiközlekedéshez, szerves része vagyok a rendszernek.

Ezen kívül nagyon szeretek a pilótákkal kommunikálni és élvezem, hogy munka közben a magam ura vagyok, mégis egy csapatban dolgozom. Számomra a munkarend sem olyan megterhelő, mert az előző munkáim során megszoktam, hogy hajnalban kell kelni, vagy éppen késő éjszakáig dolgozni.

Fontos számomra az is, hogy ez egy olyan szakma, ami nap, mint nap újabb kihívásokat tartogat és amellett ez egy magas presztízsű hivatás, mely ugyanakkor nagyfokú kreativitást is igényel, hiszen egy forgalmi helyzetet nagyon sokféleképpen lehet megoldani.

Ál naiv kérdés, de hogy ment a felvételi és később a tanfolyam? Mik voltak a legemlékezetesebb pozitív és negatív élmények, legfontosabb mérföldkövek a számodra?

Mikor megírtam a FEAST-tesztet, nem gondoltam, hogy sikerült. Amikor mondták, hogy átmentem, nagyon büszke voltam, mert abban a körben én voltam az egyedüli lány. A felvételit nem aggódtam túl, kihívásnak fogtam fel, és örültem, hogy eljutottam a végéig. A tanfolyam során viszont, ahogy egymás után következtek a vizsgák, egyre nőtt a tét, és egyre inkább erősödött az az érzés bennem, hogy mindent egy lapra tettem fel.

A tanfolyam során – ahogy a többségnek – nekem is voltak mélypontjaim, ahonnan nehéz volt felállni, de sikerült, a legfontosabb, hogy nem szabad soha sem feladni. Kell ide egy egészséges önbizalom, de nem szabad túl sokat sem képzelni magáról az embernek, alázattal kell ehhez a szakmához közelíteni.

A légiforgalmi irányító képzés két éves periódusa – amikor nap, mint nap a saját határaimat feszegettem – egy életen át felejthetetlen lesz számomra. A legjobb érzés az volt, amikor felkerültem a munkaterembe munkahelyi gyakorlatra. Nem tudtam, hogy melyik csoportba akarok kerülni, nem is volt lehetőségem erről dönteni, de amikor bekerültem a csoportomba, tudtam, hogy jó helyen vagyok. Támogató környezetbe kerültem, az idősebb és fiatalabb kollégák is nagyon nyitottak, jó fejek és segítőkészek voltak. Könnyű volt ide beilleszkednem.

Említetted, hogy az irányító képzést megelőzően főiskolai diplomát szereztél közgazdász szakon. Miben különbözik ez a tanfolyam a szokásos felsőoktatástól?

Abban különbözik, hogy ez szó szerint felnőttképzés, ahogy a nevében is benne van, ide azért jönnek az emberek, mert tudják, hogy mit akarnak. Jó esetben ez lesz hivatásuk 30-40 évre és emiatt komolyan is veszik. Ezzel szemben a főiskolán/egyetemen az ember még nem biztos, hogy tudja, mi akar lenni, csak úgy „elvan”, bejár néha gyakorlatra, hogy megmutassa magát – meglegyen a kettes -, mert csak kell az a diploma.

Ellenben itt tanulni kell, megengedhetetlen a hiányzás és az elején gyakran (kéthetente) vannak tesztek, ahol ellenőrzik az ember tudását. Ezeken jó eredményt kell elérni, nem elég a „kettes”. Később sokkal inkább gyakorlati, mint elméleti a képzés, de a szimulátoros feladatok közben is előfordulnak tesztek, amire készülni kell.

Van, akinek eleinte kevesebb újdonság van az elméleti anyagban, mert van valamilyen előképzettsége, vagy csak foglalkozott már a témával, de aki a nulláról indul az is behozza majd a hátrányát, csak több energiát kell a tanulásra fordítania. Ezen kívül arra kell számítaniuk a hallgatóknak, hogy a tanfolyam valamelyik szakaszában biztosan ki fognak kerülni a komfortzónájukból és keményen küzdeniük kell ahhoz, hogy az elvárt szinten maradjanak/ vagy visszakerüljenek oda, de megéri hajtani.

A légiforgalmi irányító szakmáról azt mondják, hogy az egyik legstresszesebb munka a világon. A beszélgetésünk előtt láttalak néhány percig élesben irányítani, nem láttam nyomát a stressznek, jókedvűen, felszabadultan, de ugyanakkor profin dolgoztatok a kolléganőddel. Ez mindig így van, vagy én jöttem most jókor és azért az a gyakoribb, hogy feszültebb a légkör?

Most közepesnek számító forgalom volt, a nyugati alacsony szektorban irányítottunk, ami talán a legnehezebb szektornak számít. Itt nagyon összetett tud lenni a forgalom a bécsi, pozsonyi és ferihegyi érkező és induló forgalom miatt. Mivel ez egy csapatmunka, az is fontos, hogy kivel ülünk egy szektorban, úgyhogy valószínűleg ez is oka volt a jó hangulatnak…

Vannak szituációk, amik kifejezetten nehéznek számítanak. Főleg a nyári zivataros időjárásban van ilyen, amikor a repülőgépeknek kerülgetni kell a zivatarfelhőket – számomra azok a legnehezebb szolgálatok. Ahogy nő a tapasztalatom, egyre kevesebb olyan szituáció van, ami meg tud izzasztani.

Hölgyek "uralják" a nyugati alacsony szektort. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Hölgyek „uralják” a nyugati alacsony szektort. (Fotó: AIRportal.hu)


Volt már részed valamilyen vészhelyzetben? Hogyan kezelted, hogyan lehet ezekre felkészülni?

Évente vannak vészhelyzet-kezelési szimulációink, ahol felkészítenek az ilyen helyzetekre. Egyelőre még csak utas-rosszullét miatti útmegszakításban volt részem.

Ilyenkor nekünk két fontos feladatunk van. Az első, hogy biztosítsuk az érintett gép számára a biztonságos süllyedést és a repülőtér mihamarabbi elérését a többi légi járműtől elkülönítve, a másik, hogy a földi személyzet számára minden releváns információt átadjunk. Csak ez van a fókuszunkban ilyenkor, hogy a pilótáknak minden tőlünk telhető segítséget megadjunk.

Mit tanácsolnál az utánatok következő évfolyamokban végzett légiforgalmi irányítóknak, hogy könnyen be tudjanak majd illeszkedni a csapatba?

Ez egy különleges helyzet, mert az oktatóinkból lesznek a jövőben a kollégáink, tehát az alárendelt viszonyból mellérendelt lesz. Aki irányítóként ül a szektorban, az mind egyenrangú, legyen idősebb, fiatalabb, supervisor, vagy főnök, ugyanúgy kell tudni dolgozni vele. Ugyanakkor alázatosan kell együttműködni a különböző munkastílusú kollégákkal és elfogadni, hogy aki melletted ül, nem biztos, hogy ugyanazt a megoldást választja az adott konfliktushelyzetben.

Sokszor mi fiatalok úgy érezzük, hogy az elméleti tudásunk frissebb, hiszen direktben az iskolapadból jövünk, ugyanakkor a tapasztalat és rutin nagyon sokat számít ebben a szakmában, így rengeteget lehet tanulni a régebben irányító kollégáktól. Körülbelül húszan vagyunk egy csoportban (távolkörzetesek) – ez egy kis közösség – meg kell ismerni a munkatársakat, hogy olajozottan működjön a munka.

Ha ismerősök megkérdezik, hogy mivel foglalkozol, le szokott esni az álluk?

Aki tudja, hogy mi a légiforgalmi irányítás, az mindig elismerően bólint. Aki pedig nem tudja mi ez, az nem látja át miről szól ez a hivatás, ami azt mutatja, hogy különleges szakma a miénk, nem annyira él a köztudatban mint például a pilótáké. Akárhányszor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, mindig büszkén mondom, hogy légiforgalmi irányító vagyok, ez egy nagyon klassz, és különleges hivatás, főleg nőként.

Hányan vagytok nők a radarirányítók között? Milyen nőként egy tipikusan férfiszakmának tartott hivatásban dolgozni?

Nem én voltam az első női radarirányító, nem nekem kellett a nehéz úttörő szerepet felvállalnom. Az irányítóknak már körülbelül 8 %-a nő. Jó érzéssel tölt el, hogy egy vagyok azon kevesek közül, aki nőként itt dolgozik.

Teljesen véletlen, hogy ottjártunkkor éppen két hölgy irányított együtt a 133.2-es frekvencián. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Teljesen véletlen, hogy ottjártunkkor éppen két hölgy irányított együtt a 133.2-es frekvencián. (Fotó: AIRportal.hu)


Azoknak a 20-24 év közötti fiatal hölgyeknek, akik a felsőoktatási tanulmányaik vége felé járnak és kezdenek munkalehetőségeket nézegetni, mit üzennél, miért ajánlanád a légiforgalmi irányító hivatást?

Egy fontos szempontot mindenképpen a figyelmükbe ajánlanék: ne csak azért jöjjenek, mert ez egy jól fizető állás, itt elengedhetetlen a repülés szeretete és a szakma iránti elköteleződés. A képzés során tényleg mindent egy lapra fel kell tenni, mindent bele kell adni és nem szabad félvállról venni sem a felvételit, sem a tanfolyamot. Ez csak akkor megy, ha az ember tényleg szerelmes ebbe a szakmába.

Ugyanakkor azoknak, akiket érdekel a repülés, nagyon ajánlom, mert egy magas presztízsű munka, szakmailag nap, mint nap kihívást tartogat, folyamatosan tanulni kell.

Talán sokaknak megfordul a fejében, mikor a jelentkezésen gondolkodnak, hogy vajon össze lehet egyeztetni ezt a szakmát egy nőnek a családdal, gyermekvállalással?

Nekem nincs még családom, de azt gondolom, hogy talán még jobbak a lehetőségek, mint egy szokványos munkahely esetén. Több időm van a barátaimra, a hobbijaimra vagy ügyet intézni. Később várandósan, illetve kisbabával lehet kevesebbet kell dolgozni, és mégis van egy biztos munkahelye az embernek, ami anyagilag is biztonságot nyújt. A szülési szabadság leteltével egy felfrissítő vizsga után vissza lehet térni a munkába.

Adnál néhány jó tanácsot légiforgalmi irányító képzésre jelentkezőknek, hogy mi a siker titka?

A legfontosabb, hogy kipihenten jöjjenek el a felvételire. A FEAST tesztet egyszer lehet csak megpróbálni, meg kell oldani, hogy az ember tiszta fejjel, fitten kezdjen neki.

Magára a tesztre nem lehet készülni, de a multitasking képességet, a figyelemmegosztást, illetve az angol nyelvtudást lehet fejleszteni otthon. El kell jönni megpróbálni, ha alkalmas vagy erre a szakmára, menni fog.

Bővebben is érdekel a téma? Olvasd el kapcsolódó cikkeinket! EPC: Célunk, hogy minden hallgatónkból irányító váljon

Jelentkezőket toboroz a HungaroControl a 2016-ban induló légiforgalmi irányító tanfolyamon történő részvételre.

A légiforgalmi irányító képzésről és a hallgatókra váró kihívásokról az Entry Point Central (EPC) tanfolyamvezetőjével, Orbán Miklóssal beszélgettünk. Részletek…


Légiforgalmi irányítóként dolgozni a csúcsok csúcsa

Jelentkezőket toboroz a HungaroControl a 2016 szeptemberében induló légiforgalmi irányító tanfolyamon történő részvételre.

A folyamatosan változó, megújuló légiforgalmi irányítói szakmáról, a hivatás szépségeiről, a fiatal irányító-generációk szerepéről és a jelentkezőkre váró kihívásokról Bakos Józseffel, a HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetőjével beszélgettünk. Részletek…

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!