Újra életjelet adott a tavaly nyár végén még „hatalmas légitársaságként” beharangozott, majd ugyanezzel a lendülettel a fizetésképtelenségig eljutó Sólyom. Sőt több biztató és szakmailag értékelhető dolog történt körülötte, mint eddig együttvéve – írja cikkében a Népszabadság.

A nehéz körülmények között dolgozó cég hamarosan megkaphatja repülőgép-üzemeltetésre feljogosító engedélyt (AOC). A Nol.hu iparági forrásokból úgy tudja, hogy az év elején a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál megakadt az engedélyezési folyamat, de az utóbbi hetekben minden felpörögött, s immár egyetlen lényeges dolog hiányzik a pecsét megszerzéséhez: az, hogy a Boeing repülőgépgyártótól megvásárolják az ilyenkor szükséges műszaki dokumentációt, majd ezt beépítsék az engedélyezéshez beadott dokumentumokba.

A lap úgy értesült, hogy a dokumentáció árát már kifizették a Boeingnek, így akár pár hét alatt meg is lehet az engedély. Mindez azonban csak légijármű-üzemeltetésre jogosítja fel a társaságot. Ahhoz, hogy charter- vagy menetrend szerinti járatokat indítson, a Sólyomnak milliárdos nagyságrendű összeget kell felmutatnia, amely önmagában fedezi a gép(ek) első háromhavi üzemeltetését. Arról továbbra sincs hír, hogy a társaság talált volna új befektetőt.


A cégben októberben feltűnt, kétes múltú – és az ügyvezetője által vállaltan offshore hátterű – Charity March Jótékonysági Menet Kft.-t már nem látni a cégbírósági iratokban, sőt rejtélyes módon úgy tűnt el, mintha soha semmi köze nem is lett volna a társasághoz. Erre a lap szerint az a magyarázat, hogy a cég sohasem volt bejegyzett tulajdonosa a Sólyom Hungarian Airwaysnek, a cégbíróság bejegyzés alatti tulajdonosként tüntette fel a kft-t. A Céginfo.hu adatai szerint ugyanakkor – mint arról a Figyelő is beszámolt – újra a Sólyom Holding a cég tulajdonosa. Utóbbi továbbra is tucatnyi Sólyom-cégben érdekelt.

A Sólyom Holding tulajdonosai közül azonban eltűnt Vágó József, aki ma a Sólyom Airways ügyvezetője, s aki arcát adta a légitársaság grandiózus terveihez. Ő korábban a komolytalanság határát súroló, nagy ívű tervekkel „kápráztatta el” a szakmai közönséget. A tulajdonosok – így saját maga – százmilliós nagyságrendű befektetéséről előszeretettel beszélő Vágó azonban ma már csak egyike az 52 alkalmazottnak, a céget két korábbi társa, Lucsik János és Hurtyák Róbert birtokolja.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Távozott a SÓLYOM ügyvezetője a Magyar Hírlap Online cikke szerint

Február 28-i hatállyal lemondott a SÓLYOM Airways Kft. ügyvezetője Vágó József – tájékoztatta a lapot maga az érintett. A lemondásra azt követően került sor, hogy Vágó József, mint a légitársaság egyik alapító tulajdonosa 2014. januárban eladta üzletrészét tulajdonos társának Hurtyák Róbertnek. Vágó József a jövőben stratégiai partnereként segíti a légitársaság tulajdonosainak és menedzsmentjének munkáját – írja a lap.

A Nol.hu információi szerint a hatósági engedélyezést intéző szakértői csapatban is változás történt, főként a hatóság által elfogadott tárgyalópartnerek személyében. A korábbi repülési igazgató felmondott, és visszament volt munkahelyére, de a minőségügyi és a műszaki képviselők körében is történtek változások. Távozott az utaskísérők vezetője és az egyik főinformatikus is, ami nem csoda, hiszen a cég csak szűk körnek tudott fizetést adni, és nekik sem a teljes összeget. Továbbra is adóvégrehajtás van a cég ellen, erről az ügyvezető a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy az ügy hamarosan rendeződik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!