Görögország két szigetére, Krlétára és Rodoszra, valamint Izrael fővárosába, Tel Avivba indít először járatokat az oroszok által újraélesztett Cyprus Airways.

A korábban minden tevékenységet beszüntető Cyprus Airways helyett indított új légitársaság a napokban jelentette be, hogy Krétára (Kazantzakis Nemzetközi Repülőtér, Iráklion) és Rodoszra (Diagoras Nemzetközi repülőtér), valamint Tel Aviv Bengurionra indít járatokat elsőként. A görög szigetekre induló járatokra már lehet jegyet foglalni, az első járatok június végén indulhatnak el. Tel Avivba a hónap végétől indul a jegyfoglalás.

Iráklionba hetente kétszer, kedden és szombaton, Rodoszra pedig heti egyszer, péntekenként indulnak majd el a társaság Airbus A319-esei. Pontosabban csak Airbus A319-ese, mivel a flottában továbbra is csak egy, 17,5 éves gép van, amely 144 székes konfigurációval áll rendelkezésre. A második gép jövő márciusban csatlakozik a flottához.

A ch-aviation elemzése szerint a rodoszi útvonalon nem lesz versenytársa a cégnek, az Iráklionba tartó utasok kegyeiért azonban versenyeznie kell a Cobalttal, valamint az Aegean Airlines-szal, az Arkiával, a TUS Airways-zel és az Uppal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: Cyprus Airways | © AIRportal.hu

Fotó: Cyprus Airways


A Cyprus Airways idén márciusban szerezte meg az üzemeléshez alapvető fontosságú, légijármű üzembentartási engedélyt, úgynevezett AOC-t. Az első repülőgép még tavaly decemberben érkezett meg a lárnakai bázisra. Larnakában erős az átszálló forgalom Európa és Közel-Kelet között. Az átszállók főleg vendégmunkások, akik hazalátogatnak. Jelenleg ezt a piaci rést az Aegean Airlines tölti ki, de úgy tűnik, hogy a Cyprus új, orosz tulajdonosai látnak még potenciált a piacban.

A Cyprus Airways 2015. január 9-én állt le szinte ugyanolyan okok miatt, mint pár évvel korábban a Malév. Az Európai Bizottság szerint tiltott állami támogatásban részesült a légitársaság, amelyet vissza kellett volna fizetni. Összesen 102 millió eurónyi támogatást kapott a légicég, amiből 66 milliót kellett volna visszautalni. Mivel ezt a légitársaság nem tudta volna megtenni, felfüggesztették a működést.

A brand használatának jogát az orosz S7 Siberia Airlines érdekeltségébe tartozó Charlie Airlines vette meg 2 millió euróért. Az oroszok tíz évre vásárolták meg a Cyprus Airways márkanevet.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!