Szolid, de jó hónapot zártak Európa nagy hálózatos légitársaságai, egyik csoport sem lépte túl a 3 százalékos forgalombővülési rátát. Érdekes, hogy eközben a diszkontok 10 százalék körüli, vagy azt meghaladó bővülési rátával fejlődnek.

Csendes januárt teljesített a légiközlekedési ipar az első havi számok alapján, csak az IAG tudott nagyobb bővülést, 5,5 százaléknyit elérni, az Air France-KLM és a Lufthansa is 3 százalék körüli javulást mért a forgalomban az év első hónapjában. Ez a lassú, de jó irányú folyás folytatódott februárban is.

International Airlines Group

 | © AIRportal.hu

Az épp legújabb légitársaságát bejelentő IAG általában a többieknél nagyobb bővülési rátát szokott produkálni, de február most Willie Walsh cégének is laposkásnak bizonyult. Az előző évihez képest 2,7 százalékkal nőtt az utasforgalom 6,5 millióra. A járatok átlagos töltöttsége úgy javult 0,6 százalékponttal 78 százalékra, hogy a kapacitásokat a csoport az utasforgalom bővülésénél nagyobb ütemben, 2,2 százalékkal növelte.

Légitársaságokra bontva és értékesített utaskilométerben számolva a British Airways 3,7, az Iberia 2,2, az Aer Lingus pedig 12,3 százalékkal teljesített jobban tavaly februárhoz viszonyítva.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint mindig, az IAG statisztikája most is csal, mert a Vueling utasforgalmát a teljes számba beleszámolja, de tételesen csak értékesített utaskilométerben számolnak be a légicégek forgalmáról.

Air France-KLM

 | © AIRportal.hu

A francia-holland Air France-KLM a regionális Hop! céggel kiegészülve az év második hónapjában ötezer emberrel szállított csak többet, mint egy évvel korábban, ez 0,1 százalékos bővülést jelent. A társaság azonban 0,6 százalékkal csökkentette a kapacitásokat, így a járatok átlagos kihasználtsága 1,7 százalékponttal 85 százalékra tudott javulni. A kimutatások szerint Észak-Amerikában, és Dél-Amerikában is csökkent az utasszám, ez is nagyban hozzájárulhatott a minimális bővüléshez.

Bontásban értékelve az adatokat az látszik, hogy az Air France és a Hop! 1,8 százalékkal kevesebb, 3,5 millió utast szállított, mint egy évvel korábban, míg a KLM 3,5 százalékkal több utast, 2,1 milliót köszönthetett a gépek fedélzetén.

Lufthansa

 | © AIRportal.hu

A német légitársasági csoport a hálózatos cégekkel 6 millió utast fuvarozott az év második hónapjában, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, viszont a járatok száma 6,2 százalékkal csökkent. A Lufi 0,4 százalékkal bővítette csak a székkínálatot a hálózatában, a járatok load factora így 2,8 százalékponttal 75,2 százalékra javult.

A légitársaságok közül mindegyik javította utasforgalmi eredményét: a Lufthansa 1,7 százalékkal 4,2 millióra, a Swiss 6,8 százalékkal 1,2 millióra, az Austrian pedig 5,8 százalékkal 639 ezerre javította forgalmát.

A Brussels Airlines bár hálózatos légitársaságnak számít a Lufthansa-csoport a statisztikáiban az Eurowings-zel együtt point-to-point forgalomként szerepelteti.