A fel- és leszállási résidők lényegében elfogytak a müncheni légikikötőben, így a Eurowings az utolsó új cég, amely bázist nyithat a reptérüzemeltető vezetőjének közlése szerint. Ez volt az oka szerinte annak is, hogy a Transavia alig egy év után megszünteti itteni állomáshelyét. Michael Kerkloh kiáll a tervezett harmadik futópálya mellett, e nélkül ugyanis elvesztik a növekedési lehetőségeket.

 

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A Lufthansa-csoport fapados leánycége, a Eurowings március végétől négy A320-assal bázist nyit a müncheni repülőtéren, és több mint harminc célállomásra nyit járatot, amint arról az AIRportal.hu is beszámolt.

Azonban úgy néz ki, ez a légitársaság lesz az utolsó új vállalkozás, amely megtelepedhet a bajor fővárosban.

Michael Kerkloh, a reptérüzemeltető cég vezetője szerint mivel nincs elég fel- és leszállási résidő (slot) a Ryanair számára, az ír fapados óriásnak lehetetlen a bázisnyitás
írja az aero.de portál. Kerkloh emellett ugyanilyen okokkal magyarázza, hogy az Air France–KLM fapados leánycége, a Transavia is alig egy év után megszünteti itteni állomáshelyét. Közölte: bár „jó úton járt” a francia-holland légitársaság, az igényelt résidőknek csak a 80 százalékát tudták odaadni számára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szakember ismét hangsúlyozta, hogy szükséges volna a müncheni reptéren megépíteni a harmadik futópályát, mert ennek kapacitása nélkül elveszítik a növekedési lehetőségeket.

A portál emlékeztet arra, hogy tavaly a sztrájkok ellenére 3 százalékkal növekedett a légikikötő utasforgalma, és elérte a 42,3 millió főt. A fel- és leszállások száma 4 százalékkal emelkedett, az idén ugyanennyit várnak.

A bajor állam, a szövetségi kormány és München városa még a következő hónapokban döntést hoz arról, hogy a régóta tervezett harmadik futópálya elképzelését ismét előveszik-e, és egy újabb népszavazást tartanak-e.

Mint ismert, egy 2012-es, elutasító referendum óta jegelik a tervet. A harmadik betoncsík a meglévő északi pályától északabbra húzódna, eltolva attól. Az üzemeltető azért látja fontosnak, hogy megépüljön, mert a többségében kisebb repülőgépekkel ide üzemelő légitársaságok miatt arányaiban nagyobb a fel- és leszállások száma, mint más hasonló adottságú reptereken.