Az Asiana Airlines Szöulból San Francisco-ba tartó, 214-es járatát teljesítő, HL7742 lajstromú Boeing 777-200ER repülőgép leszállás közben súlyos balesetet szenvedett a San Francisco-i repülőtéren. A repülőgép fedélzetén 291 utas és 16 fős személyzet tartózkodott.
Az AIRportal.hu összefoglalója (Frissítve: 2013.07.07. 10:20).

A szélestörzsű, Boeing 777-200ER repülőgép a 28L futópálya előtti a sziklás partfalnak csapódott, a repülőgép farokrésze és a vezérsíkok leváltak a törzsről majd a főfutók is leszakadtak.

A csúszás közben mindkét hajtómű leszakadt a repülőgépről, majd a még egyben lévő törzs-rész a saját tengelye körül pördült meg. A gép végül a leszállópálya és mellette futó a gurulóút közötti, homokkal borított szakaszon állt meg.

Szemtanúk beszámolói szerint a repülőgép a szokásosnál nagyobb állásszöggel és túl alacsonyan közeledett a futópályához, a középvonaltól enyhén jobbra. Feltehetően a repülőgép törzsének hátsó része ért először földet, mely a hátsó nyomástartó fal mögött azonnal le is szakadt.

A gép jobb oldala, feltehetően a csúszás közben leszakadt hajtómű és a kiömlő üzemanyag miatt a megállás után füstölni kezdett, majd lángra is kapott, amelyet a repülőtéri tűzoltóság eloltott, azonban a szárnyak előtti és feletti részén a géptörzs kiégett. A repülőteret több órára lezárták.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A balesetnek két halálos áldozata van

Az utasok egy része – kb. 190-en – a saját lábán hagyta el a repülőgépet. A fedélzeten tartózkodók közül, egyes hírek szerint, többen égési sérülést szenvedtek, de sokan sérülés nélkül, vagy könnyű sérülésekkel megúszták a balesetet.

A San Francisco-i hatóságok 2,5 órával az eseményt követően megerősítették, hogy a balesetnek két halálos áldozata van és 10 kritikus állapotú sérültet kezelnek jelenleg is a környező kórházakban, köztük két gyermeket is. További 38 személyt ápolnak a környék kórházaiban súlyosabb sérülésekkel és 82-en szenvedtek könnyebb sérüléseket. 175 ember sérülések nélkül úszta meg a balesetet. Mindkét halálos áldozat kínai állampolgár volt, akik a gép hátsó részében ültek.

Nem jelentettek vészhelyzetet és nem valószínű, hogy különleges időjárási jelenség okozta volna a balesetet

A légiforgalmi irányítással történt rádióforgalmazásban elhangzottak alapján a repülőgép a megszokott megközelítési eljárással készült a leszállásra, a leszállási engedélyt megkapta a repülőtéri légiforgalmi irányítástól, vészhelyzetet nem jelentett. A hatóságok kizárták, hogy egy esetleges terrorcselekmény okozta volna a katasztrófát.

A leszállás időpontjában San Francisco repülőterén az időjárási körülmények alkalmasak voltak a leszállásra, az idő tiszta és napos volt, a pilóták közepesen erős szembe szélben hajtották végre a leszállást, így kicsi a valószínűsége annak, hogy hirtelen szélnyírás vagy egyéb különleges időjárási jelenség okozta volna a balesetet.

A 28L futópálya várópontjánál felszállásra várakozó, United Boeing 747-es repülőgép személyzete közvetlen közelről láthatta a balesetet. Az amerikai hatóságok megkezdték a baleset kivizsgálását.

A járat egyik utasa által, a mentés során készült fényképen jól látszik a Boeing 777-200ER repülőgép állapota. (Fotó: David Eun – Path.com)


Eddig csak egyetlen komolyabb balesete volt a 777-es típusnak

A Boeing 777-es típuscsalád korunk egyik legbiztonságosabb repülőgéptípusa. A 777-es történetében eddig csak egyetlen, komolyabb balesetet regisztráltak. 2008-ban a British Airways Boeing 777-200ER repülőgépének a végső megközelítés során állt le mindkét hajtóműve az üzemanyag-ellátó rendszerben keletkezett jégdugók miatt. A pilótáknak épphogy sikerült a futópálya előtti füves területen letenniük a gépet, annak az esetnek nem volt egyetlen halálos áldozata sem, de a repülőgép annyira megrongálódott, hogy később szét kellett bontani.

Kicsi a valószínűsége annak, hogy a két esemény okai ugyanarra a műszaki problémára vezethetők vissza, a 777-esek üzemanyag-ellátó rendszerének hibáját a British Airways balesete után világszerte módosították, valamint az Asiana repülőgépe más gyártmányú hajtóművekkel volt szerelve, mint a brit nemzeti légitársaságé.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!