2016. novemberében az előző év azonos hónapjához képest 44%-kal több, összesen 17 550 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton. Az első tizenegy havi utasforgalom 71%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát – közölte lapunkkal a Debrecen Airport.

A repülőtér üzemeltetőjének becslése szerint a 2016. évi utasszám elérheti a 280-290 ezret.

A következő években az üzemeltető a Wizz Airrel és Lufthansával folytatott együttműködéstől további növekedést vár. A százalékban kimutatott hatalmas növekedési mutatóktól azonban decembertől elbúcsúzhat a debreceni repülőtér üzemeltetője.

A repülőtér utasszám növekedésének jelentős részét adó Wizz Air bázis és számos új járat ugyanis 2015. decemberében nyílt meg a repülőtéren, így 2016. decembertől és 2017. évben jóval magasabb előző évi számokhoz kell majd viszonyítani az adott havi teljesítményt.

A további növekedés reményében vezeti majd be az üzemeltető az AFIS szolgálat helyett az ellenőrzött légteret és a légiforgalmi irányítást a repülőtéren és annak légterében, valamint fejlesztik a műszeres leszállítórendszert (ILS CAT II). Az új ILS rendszernek köszönhetően – főleg az őszi, téli hónapokban – alacsonyabb látástávolság esetén is leszállhatnak majd a repülőgépek, mely csökkentheti az esetleges késéseket, járattörléseket, kitérő reptéren történő leszállást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A decemberi hónap legfontosabb híre, hogy a karácsonyi szünetre ismét elindul a Wizz Air malmői járata, amely 2017. márciusától ismét hetente két alkalommal biztosít légi összeköttetést a svéd várossal.

A karácsonyi szezon az üzemeltető várakozása szerint idén is rendkívül élénk lesz, hiszen sokan látogatják meg szeretteiket, családtagjaikat és egyre többen keresik fel Kelet-Magyaroszágot is repülővel turisztikai célból, ami jelentősen támogatja a régió szálloda- és vendéglátóiparát.