Az idén százéves székesfehérvári repüléstörténet a fő témája az idei Börgöndi Nemzetközi Repülőnapnak, amelyen a Gripeneken kívül a nemrég felújított Gerle 12-es is részt vesz.

A közelmúlban felújított Gerle 12-es is ott lesz Börgöndön. (Fotó: Szigetváry Zsolt - MTI) | © AIRportal.hu

A közelmúlban felújított Gerle 12-es is ott lesz Börgöndön. (Fotó: Szigetváry Zsolt – MTI)

A budapesti sajtótájékoztatón Józsa Dávid vitorlázórepülő világbajnok ismertette: a Magyar Honvédség egy JAS-39C Gripennel, valamint egy An-26-os géppel vesz részt az eseményen, de ejtőernyős és deszant ugrást is bemutatnak.

Emellett a budaörsi Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett gépekből is számos érkezik majd a börgöndi, egykori katonai repülőtérre, a világ egyetlen repülőképes Li-2-ese, a Kánya, a Po-2-es, illetve a közelmúltban felújított Gerle 12-es is bemutatkozik a közönség előtt.

Józsa Dávid hangsúlyozta: olyan repülőgépeket igyekeznek bemutatni, amelyeknek valamilyen formában közük volt a fehérvár mellett lévő börgöndi repülőtérhez. Jelezte ugyanakkor, hogy már folyamatban van egy korábban a reptéren szolgált Mi-1-es könnyű helikopter felújítása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szervezők a vasárnapi repülőnapra az elmúlt évek alapján 5-6 ezer embert várnak. A részletes program szerint Mi-8-asból Mi-17-esből lesznek deszant ugrások, ejtőernyős ugrások egy An-2-esből, statikus bemutatón látható lesz a Bücker 131, bemutatót tart a Gripen mellett, a Mi-2-es és Ka-26-os helikopter, az An-26-os is, valamint Veres Zoltán és Józsa Dávid műrepülő bajnok is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!