Két görög szigetre, Korfura és Krétára is indítanak charterjáratokat nyáron a debreceni repülőtérről – jelentette be a légikikötő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Sápi Tamás tájékoztatása szerint egyre többen utaznak repülővel nyaralni a térségből: 2013-ban 13 800-an, tavaly pedig 20 000-en indultak charterjárattal Debrecenből, az idén 25 000 utasra számítanak.

A nyári hónapokban hat charterjáratot indítanak hetente Debrecenből: a hagyományos törökországi, bulgáriai, egyiptomi – és ha a politikai helyzet lehetővé teszi – tunéziai célállomások mellett az idén Korfura és Krétára is – tette hozzá, megjegyezve, hogy az idén nyáron is érkeznek majd repülők Németországból, és tárgyalnak orosz beutazó járatokról is.

Hermányi Attila, a Thomas Cook csoport cégvezetője elmondta: az elmúlt években rendkívül népszerű volt Görögország debreceni indulással. Ezért döntöttek úgy, hogy Zakynthos után ezúttal Korfut és Krétát célozzák meg a hajdú-bihari megyeszékhelyről.

Gál Edina, az utakat szervező Neckermann utazási iroda régióvezetője hozzátette: június végétől szeptember elejéig heti egy-egy járatot indítanak Debrecenből a két görögországi szigetre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Nemcsak a charter-, hanem a menetrendszerű járatok számát is szeretné növelni az idén a Debrecen Airport – mondta el a repülőtér járatfejlesztési igazgatója az MTI érdeklődésére.

Tamás László tájékoztatása szerint intenzív tárgyalásokat folytatnak a jelenleg Debrecenből London-Luton és Eindhoven repülőtereire közlekedő Wizz Air légitársasággal újabb európai járat indításáról.

Ugyanakkor a menetrend szerinti járatok bővítése érdekében más légitársaságokkal is tárgyalnak, s várhatóan a tavasz folyamán eldől, indít-e más légitársaság járatot Debrecenből.

Egy felmérés szerint a környékbeliek Németország, Nagy-Britannia, Írország, Franciaország és Olaszország városaiba szeretnének menetrendszerű járattal eljutni Debrecenből – tette hozzá Tamás László.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!