Négy németországi nagyvárosból érkező charterekkel indult szombaton az idei repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol vasárnaptól hetente két új moszkvai járatot is fogadnak, jelentősen bővítve ezzel az utasforgalmat.

A Frankfurtból érkező – a Lufthansa leányvállalata, az Eurowings által üzemeltetett – szombat esti első járat fogadásán Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: a Mutsch Ungarn Reisen szervezésében immáron 12. éve közlekedő német járatok idén előbb kezdték meg a heti repülést és várhatóan a korábbiaknál tovább, késő őszig járnak Berlinből, Hamburgból, Düsseldorfból és Frankfurtból Sármellékre.

Az MTI kérdésére azt is elmondta: az újdonságként vasárnaptól szintén hetente érkező két moszkvai charterjárat, valamint a lettországi Rigából májustól induló menetrend szerinti gépek révén a múlt évi 15 ezres kereskedelmi utasszám 22-23 ezerre emelkedhet.

A polgármester kifejtette: Hévíz önkormányzata tavaly vágott bele a repülőtér üzemeltetésébe, és a múlt évi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy „jó ötlet, jó vállalkozás volt”. A Hévíz-Balaton Airport nemcsak a fürdőváros számára, de Nyugat-Magyarország üdülőhelyeire is egyre több vendéget hoz.

Josef Mutsch, a Lufthansa chartereit szervező utazási iroda alapítója arról beszélt: ebben az évben 120 járat érkezik a négy német nagyvárosból, a 86 személyes Canadair gépek teljesen újak, és Frankfurtból például mindössze 50 perc a repülési idejük. Elmondta, hogy tavalyi charterjárataikkal elsősorban Hévízre, Zalakarosra, Sárvárra, valamint a balatoni nyaralóhelyekre szállított utasaik összesen 100 ezer vendégéjszakát töltöttek a térségben. Idén már 20 százalékkal több az előfoglalásuk, és a tervek szerint 120 ezerre emelkedik a vendégéjszakák száma.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A sármelléki repülőtéren vasárnap landolnak az első oroszországi charterjáratok is, amelyek együttesen közel 300 utast hoznak. A Robinson Tours és az orosz Vedi Tour közös szervezésében a Jakutyija légitársaság a moszkvai Vnukovo, az 1000 Út utazási és ingatlaniroda égisze alatt pedig a Tatarstan Airlines gépei az orosz főváros Domogyedovo repteréről hetente indulnak a nyugat-balatoni térségbe.

Papp Gábor az MTI kérdésére elmondta: mindkét moszkvai járat összes jegyét hetekre előre eladták. Hasonlóan jó előfoglalási adatokról számolt be a május elején induló rigai járatok kapcsán, azokra már szintén több mint ezer jegyet értékesítettek.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy a tavalyi 15 ezer, kereskedelmi géppel érkezett utason kívül még mintegy 2500-an sportrepülőként, nagyjából 1500-an pedig üzleti utasként, magángéppel érkeztek, Sármellék pedig ez utóbbi kör számára is egyre kedveltebb.

Neveket nem kívánt elárulni, de azt elmondta, hogy leginkább nyaranként vagy az őszi vadászati szezon idején külföldi hírességek is Sármelléken landolnak magángépeikkel, de milliárdosok és államfők is érkeznek alkalmanként. Ezek a magángépek pedig nemcsak Európán belüli repterekről jönnek, előfordul, hogy az Egyesült Államokból is közvetlenül Sármellék a célpontjuk.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!