Néhány száz méterrel odébb költöztetik a ferihegyi Aeropark repülőgép-múzeumot a következő hónapokban. A költözésre azért van szükség, mert a Budapest Airport tovább bővíti a Holiday Parking nevű, hosszú távú parkolóját.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A múzeum költözése várhatóan mintegy két hónapig tart majd. Korábbi információk szerint 2017. március 19-én volt az utolsó üzemnap a jelenlegi helyszínen, de az üzemeltető később arról tájékoztatta lapunkat, hogy a költözés kezdetéről később adnak majd ki sajtóközleményt, addig a múzeum a jelenlegi helyén üzemel a vonatkozó nyitva tartás szerint (október utolsó hétvégéje – március utolsó hétvégéje között: csak hétvégén 10:00-16:00, csoportoknak hétköznap is, előzetes egyeztetés alapján).

A kiállítás a költözés befejezését követően, az új helyszínen nyitja majd meg kapuit.

Információink szerint a múzeumban tárolt repülőgépeket a 31L futópálya végső egyenese alá, a régi repülőtéri bekötő út, a 4-es számú autóút és annak felhajtó ágai által határolt területre, a régi taxi pufferparkoló helyére vontatják át.

A repülőgépek átvontatását az éjszakai órákban végzik majd, de ennek időpontja egyelőre nem ismert.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az új helyszín piros ponttal jelölve a műholdképen. | © AIRportal.hu

Az új helyszín piros ponttal jelölve a műholdképen.